Azt hiszem minden hétnek így kellene kezdődnie...
Két hete meghívást kaptunk Paksra egy szakmai tanulmányútra. Csodálatos - gondoltam - , megnézhetjük az ország egyetlen atomerőművét; biztosan érdekes lesz. Aztán másként alakult.
Túránkat Czink Dóra vezetésével (a város turisztikai referense) a Makovecz Imre által tervezett Szentlékel Templommal kezdtük. A templomot 1988-ban kezdték el építeni a város új városrészében az erőmű segítségével. Az épület az organikus építészet egyik legkiemelkedőbb darabja, messzeföldön híres. Megtudtuk, hogy nagy vita folyt az egyház és a művész között az építés során, ugyanis a katolikus egyház szimbóluma mellett, megjelentek az ősi magyar szimbólumok is: a Nap és a Hold. Az építész ezt úgy magyarázta, hogy a Hold mutatja a fényességet az éjszakában, a Nap pedig ez emberek egymás iránti szeretetét szimbolizálja, így végül maradt a különös hármas.
A következő állomás a kilátó volt az elmaradhatatlan Duna-panorámával. Útközben a lakótelep tulipános házai között vezetett az út. Dóri elmesélte, hogy az "erőmű" építésekor kérdés volt, hogy a lakótelep a városban, avagy inkább Szekszárdon épüljön-e meg, végül győzött Paks, és a korra korántsem jellemző, igényes kivitelezésű panelházak. Miután az első félórában körülbelül minden második mondat azzal kezdődött, hogy az "erőmű", megkérdeztem, hogy mégis mit jelent a város életében. A Paksi Atomerőmű a külső cégekkel együtt mintegy ötezer embernek ad munkát a városban, szinte nincs is olyan család, akinek legalább egy tagja ne ott dolgozna (Dóri férje is :-D). Ezen kívül gyakorlatilag minden az erőmű támogatásával jött létre és működik ma is, kezdve a fent említett Szentlélek templommal, iskolákon, rendelőintézeten keresztül, egészen a kulturális intézményekig (ilyen a méltán híres Paksi Képtár), vagy az Atomfutásig.
Kicsit kalandozzunk vissza az időben, egészen a római korig. Paks határában, Dunakömlődnél húzódott limes, s annak mentén Lussonium, a római kori katonai tábor. Váradyné Péterfi Zsuzsanna igazi pedagógus módjára hatalmas lelkesedéssel vezetett be minket a légiók életébe; szinte láttuk magunk előtt a birodalom zsoldosait, ahogy mindennapi életüket élik a tábor falai között, ahogy a toronyból kémlelik az öreg Dunát és lesik az ellenséget.
A fantasztikus halászlé után, amelyet a híres, Dunai panorámával rendelkező Paksi Halászcsárdában fogyasztottunk el (hogy a Gundel-palacsintát ne is említsem), a városi Tolnaricumba vezetett utunk. Ha Pakson járunk, ezt az üzletet mindenképpen fel kell keresnünk. Az üzlet tulajdonosai kifejezetten nagy figyelmet szentelnek a helyi termékeknek, olyan választékkal fogadják az ide betérőt, amelyek csakis a városra, vagy a megyére jellemzőek. Így találhatunk itt harci pálinkát, paksi natúr gyümölcsleveket, helyi népművészek textilmunkáit, kézműves csokoládét, fűszereket, sajtokat, borokat...
A nap fénypontja számomra a Sárgödör tér volt. Mit nekem a villánykövesdi és palkonyai pincesorok....
Paks építészeti örökségének egyik ékköve ez a kis pincefalu a városban. Az egyedülálló hangulatú teret az elmúlt századokat idéző szorosan egymás mellé-mögé épült 66 présház veszi körül, de szép pincék találhatóak még a környező utcákban is. A Sárgödör tér nevét a pincék építésekor kitermelt löszös anyagról, a „sárga földről” kapta. A gazdák pincéiket a löszös talajba vájták, innen hordták el és használták fel házak építésére, falazásra, vakolásra, tapasztásra és természetesen a présházak falainak kialakítására.
Nemcsak Pest, Paks is megér egy estet! Ha erre jártok, látogassátok meg a várost, mert egyedülálló hangulata van, és csábítóak a programok is: Duna-parti halászléfőző verseny (május 18.), országos sillerfesztivál (május 31.), gastroblues fesztivál (július 6-7), Duna-átúszás (augusztus 20.), kenyér-, hal- és borünnep, atomfutás (szeptember 13-14)!
