Török turistákat csalhat Szigetvárra Szulejmán szíve

2013. szeptember 05. 10:00 - Dél-Dunántúl

147550.jpg

Szeptember 20-án egy szigetvári konferencián hozzák nyilvánosságra azt a tanulmányt, amelyből talán kiderül, hol lehet Szulejmán szultán szíve. A kutatások jelentős török pénzügyi támogatással folynak, később nagyszabású fejlesztések történhetnek a baranyai kisvárosban.

A szigeti ostrom azért volt történelmi jelentőségű, mert a 2300 katonából álló magyar várvédő sereg, Zrínyi Miklós vezénylete alatt képes volt megállítani a 100 ezer fős török sereget, mely így nem indult tovább eredeti célját, Bécs bevételét teljesíteni. Mi több, a török hadak ezután 120 évig nem is vették újra Bécs felé az irányt. Nem is csoda, hogy a francia államférfi, Richelieu bíboros szerint ez „a csata mentette meg a civilizációt”.

A felégetett várból kirohanva vesztette életét a hős várvédő Zrínyi, de közben a török táborban sátrában meghalt az akkor 72 éves török uralkodó is. Testét Konstantinápolyba vitték, de szívét Szigetvár mellett temették el. A szívet rejtő urna azonban a mai napig nincs meg, bár a legenda szerint a város közeli Turbék nevű falu szélén álló kápolnában helyezték el.

147551.jpg
Ha megtalálnák Szulejmán szívét, az a török-magyar turisztikai kapcsolatok szempontjából igen fontos lenne, hiszen vélhetően az eddiginél jóval több török vendég keresné fel a várost és környékét. Pedig a tendencia már eddig is több mint biztató: 2012-ben 45%-kal nőtt a hazánkat felkereső török turisták száma.

Különös aktualitást adna a bejelentésnek, hogy számos európai országban a legnézettebb televíziós sorozatok közé tartozik a Szulejmánról szóló, és a telenovella nézői közül is sokakat érdekelhet – nemzetiségi hovatartozástól függetlenül - a főszereplő halálának helyszíne.
(Forrás: Turizmus Online)

525365_1356011750_600x450.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr465494771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása