Harmadszor is Boszorkányságok Harkányban

2014. április 18. 10:00 - Dél-Dunántúl

harkany-furdo-megujul.jpg

Idén harmadik alkalommal rendezik meg Harkányfürdőn, május 30 - június 1 között a Harkányi Boszorkányságok Gasztronómiai Fesztivált, ahol 3 napig a bor, a helyi gasztronómiai különlegességek, az egészséges, kerékpáros életmód, a helyi hagyományok vannak középpontban.

Az elmúlt évben közel 3 000 látogatót vonzott a rendezvény, mely idén kiegészül a Magyar Kutyafajták CAC kiállításával és versenyével, így 2014-ben még több érdeklődővel számolnak.

admin-pre-bicikli-verseny-1374862008.jpg

A rendezvény ideje alatt, mindhárom napon kerékpáros és bringó hintó verseny, kirakodó-kézművesvásár színesíti a „Kerékpárral a kultúrák közt Harkánytól Beliscéig” c. IPA pályázati forrásból megrendezett fesztivált, melyen a helyi és térségi, magyar és horvát hagyományőrző csoportok is fellépnek: táncház az Aranycsárdással, májusfa kitáncolás a Harka Néptáncegyüttessel,  tradicionális shaolin kung-fu bemutató, főzőverseny, bájital és süteményverseny is megtalálható a programok között.

13299-harkanyi-boszorkanysagok-2013.JPG

A helyi gasztronómia egyik főattrakciója az ormánsági gulyás, melyet egy 600 literes bográcsban főznek majd, kemencében ördögkerék sül, és szombat este a talpalávalót a 3+2 együttes szolgáltatja.

Pénteken és szombaton kerékpáros ügyességi versenyek és kvíz, vasárnap Pattanj kerékre – Bringó-Hintó verseny várja a kalandvágyókat.

Fürdésre vágyóknak a hétvégén a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben, a Gyógykertben Májusfa kitáncolás és frissítő szolgáltatások, a messziről érkezőknek sokszínű szálláskínálat és 3 napos élményvarázs 60 km-es körzetben.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr646028106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása