Kincsek között élünk

2014. május 09. 10:00 - Dél-Dunántúl

Kerékpárral a három folyó mentén

Mura, Dráva, Duna. Országokat kötnek össze, és embereket. Évek óta már, hogy kerékpáron is bejárhatjuk partjaikat. Ausztriában indul, Szlovénián és Horvátországon át érkezik Magyarországra, ahol Dél-Dunántúlon 220 kilométer hosszan vezet a Három folyó kerékpártúra útvonala.

Felsőszentmárton__Hangulatok_Horváth-Gábor_BiciklistákGAB2939_i.jpg

A pionír Dr. Novotny Iván geodéta volt, mindannyiunk Iván bája, a Pécsi Túrakerékpáros Klub alapítója. Nagy előd nyomdokába lépett, hiszen egykori elődjüket, az ország első túrakerékpáros egyesületét maga Zsolnay Vilmos alapította.

Szentborbás__Hangulatok_Tóth-László_kerékpár-sátorral_a.jpg

A Három folyó kerékpárút hazai szakaszát külön szeretettel fogadtuk amiatt is, mert egy turisztikailag érintetlen, ugyanakkor rendkívül értékes területet tár fel számunkra. A Dráva mente valódi kincsesbánya. Természeti örökségének őrzője a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. A Dráva teljes hazai szakasza védett terület.

Őrtilos__Hangulatok_Horváth-Gábor_DrávavölgyGAB8695_a.jpg

Utunk egyik első állomása a Szentmihály hegy (málna szezonban hosszabb pihenőt tervezzenek!) után Gyékényes. Ez a kevesek számára ismert település mély és tiszta vizű tórendszeréről híres. A hazai édesvízi búvárkodás központja, nemzetközi versenyek helyszíne, és más vízi sportok remek helye. Bélavár Kerékhegy fennsíkján hihetetlenül aprócska, fehér falú, színes kapus présházakból álló, mesébe illő pincefalu érdemli meg a kitérőt. Babócsa természetes nárciszosáról híres. A tavaszi virágzást minden évben megünneplik. Drávaszentesen a nemzeti park ökoturisztikai látogatóközpont gulyája, nyájai megfigyelése ritka lehetőség. Az organikus épületben pár vendégszoba is található, pazar panorámával. Barcs a Dráva fővárosa. Termál élményfürdője mellett szép szabadstrandját is érdemes kipróbálni. Kikötőjében sétahajózásra, pár órás kenutúrákra is van lehetőség (a kerékpárt trélerrel utánunk hozzák, így utunkat folytathatjuk tovább).  

Barcs__Hangulatok_Horváth-Gábor_DrávapartGAB3085_a.jpg

A baranyai Dráva szakaszt az Ormánság kulturális értékei határozzák meg. Legjellegzetesebbek közülük a festett fakazettás templomok (pl. Drávaiványiban, Kóróson). A kulcsot hozzájuk helyi, idős emberek őrzik. Csak ők tudnak igazán mesélni arról a világról!

Kórós_Református-templom_Látnivalók_Csonka-Károly_Belső_a.jpg

Drávafok kastélyában az organikus gazdálkodást, Sellyén a nyáron ifjúsági szálláshelyként is működő kastélyt érdemes megismerni. Majláthpusztáról szép gyalogtúra útvonalak indulnak. Harkány nagyhírű fürdőjét, Siklós várát és a régióban piacvezető élményfürdőjét, és Villány borútját követően utolsó jelentős állomásunk a Duna parton Mohács. Ne búsuljanak, ha elmulasztották a téltemető, Unesco világörökség busújárást. Egész évben fel tudják keresni a fiatal maszkfaragókat, Rosta Endrét, vagy Englert Antalt. Anti további érdekességgel is szolgál: 30 darabos, kölcsönözhető, veterán kerékpár parkkal, tandemekkel.

Villány_Borkapu_Látnivalók_Ismeretlen fotós_Borkapu11_a.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr86127248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása