Megújul a Pipo-vár!

2014. július 08. 10:00 - Dél-Dunántúl

38914305.jpg

Az európai uniós támogatással elindult fejlesztések eredményeként a várkas­télyban 2015 nyarára többek között reneszánsz élményházat, valamint interaktív vártörténeti kiállítások megrendezésére alkalmas tereket és 3D-s vetítőtermet alakítanak ki.

A munkálatokhoz szükséges kiviteli tervek elkészültek, a régészeti feltárás részben befejeződött, és már zajlanak egyes kőfaragó és restaurátori munkák, illetve a várkastély kiállításainak gazda­gítását célzó beszerzések is.

Amennyiben a program második üteme is támogatást kap, a szakemberek elvégzik az egykori Esterházy-ménesbirtok helyreállítását, az ozorai ferences kolostor és a honfoglalás kori földvár rekonstrukcióját, valamint a község reneszánsz főterének, a piazzának a teljes helyreállítását. A két szakaszban megvalósuló fejlesztési program a turizmus élénkítésével és munkahelyek teremtésével hosszú távon segítheti a mintegy 1600 fős tolnai kistelepülés életét.

Ozora reneszánsz várkastélya igazi különlegesség a hazai műemlékek közül, a kora reneszánsz építészet első magyarországi épülete, amely mind a mai napig fennmaradt.

A várkastély építtetőjét, Zsigmond király híres törökverő lovagját, Philippo Scolarit a szerelem láncolta Ozorához. S mielőtt nőül vette a vidék urának leányát, Ozorai Borbálát, várépítkezésbe kezdett a páratlan szépségű, friss vizű patakokkal átszelt településen. Az otthonául és gazdaságának központjául szolgáló épület nem hasonlított igazán a korabeli várakra, sokkal inkább az itáliai reneszánsz városi palotákra emlékeztetett. Ennek oka, hogy a firenzei születésű lovag, akit a magyarok Ozorai Pipoként emlegettek, szülővárosából hívott építészeket, kőfaragó mestereket, akik egy cseppnyi Itáliát varázsoltak a tolnai dombok közé.

Névtelen_1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr666454905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása