Elindult a készülődés a Busók földjén: Busójárás Mohácson!

2015. január 14. 10:50 - Dél-Dunántúl

A busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg, így akárcsak Húsvét ünnepének, a busójárásnak is változó az időpontja. Idén a közkedvelt ünnepsorozat február közepére esik, és a mohácsiak már lázasan készülődnek az év első, országot megmozgató eseményére.

Már megvannak a programok is!

Az igazi ünnep február 12-én, csütörtökön indul a Kisfarsanggal, melynek során maszkot ölt a település "apraja". Délután a város utcáit és tereit ellepik a jankelék és kisbusók csoportjai, akik a főtéri színpadon színes bemutatókkal örvendeztetik meg a közönséget.

Pénteken érdemes ellátogatni a Kossuth Filmszínházba. "Apáról fiúra" címmel a Söndörgő és a Vujicsics együttes közös koncertjén tombolhatunk. Ha ez nem lett volna elég, este Poklade Táncház veszi kezdetét a Duna Irodaházban.

Megéri szombaton korán kelni! A belváros megtelik népművészekkel, kézművesekkel, megismerkedhetünk a maszkfaragás tudományával, de akár korongozhatunk is! A busólakodalmas menet délután 1 órakor indul, és a busószobor megkoszorúzásával fejeződik be. Ezt követően a Deák téri színpadon Nemzetközi Farsangi Dudástalálkozó, a Busóudvar színpadán Nemzetközi Dudás Koncert lesz. Este pedig választhatunk: elmehetünk a Magyar-bálba, vagy a sokacbálba, sőt, egy harmadik helyszínen táncház várja az érdeklődőket!

Farsangvasárnapján folytatódik a kézműves vásár, a nyitott műhelyek. A Busóudvarban találkozhatunk a Kürtös busócsoport tagjaival is! Még a délelőtt folyamán elkezdődik a Kossuth Filmszínházban a nemzetiségi táncműsor, amelyen számos magyar, horvát, szerb és német nemzetiségi tánccsoport ropja.

A délutánt a Busójárás rendszeres látogatói már biztosan várják! Ekkor indul a Sokac-révből a busók csónakos átkelése a Dunán, majd a felvonulások után kompról vízre bocsájtják a farsangi koporsót is. Ha pedig eljött a sötétedés ideje, a város főterén máglyát gyújtanak, és kezdődhet a busók körtánca!

Ha kipihentük vasárnapi fáradalmainkat, ne hagyjuk a Húshagyókedd programjait sem! Délután a Kóló téren lesz a gyülekező, ahonnan számtalan busó társaságában indulhatunk a főtérre, ahol szabad farsangolás vár minket, izgalmas, autentikus műsorokkal fűszerezve! Öt óra után pedig újra meggyújtják a máglyát és elégetésre kerül a koporsó is!

Idén is el kell űzni a telet! Szóval "save the date":

Mohácsi Busójárás
2015. február 12-17.

Busójárás részletes programja>>>

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr497072935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása