A hét úti célja: Igal

2015. június 16. 10:43 - Dél-Dunántúl

A festői szépségű Somogyi-dombság Igalnál éri el legmagasabb pontját (305 m), ahonnan tiszta időben északi irányban egészen a Balatonig, délre pedig a Mecsek és a Zengő vonulatáig is elláthatunk. Jobb helyen nem is fekhetne ez a hangulatos kisváros, hiszen az előbbitől 40 km-re, míg Somogyország központjától, Kaposvártól csupán 24 km-re helyezkedik el.

dsc_9858.jpgA felújított Szent Anna templom (fotó: Gellért Attila)

Igal 800 éves kis település, történelmi nevezetessége a római katolikus Szent Anna templom. Az építményt a közelmúltban újították fel teljesen. Az 5 tonnás réztorony alatt igazi kuriózum rejtőzik. A torony helyére emelésekor egy 85 éves, Káldy-féle képes bibliát helyeztek el a torony deszkái közé, amelyet mintegy 250 igali látott el kézjegyével.

A település a Szent Márton zarándokút egyik különleges állomása. Igalon, a török időkben leégett a templom, csak egy dolog maradt épen, a világhírű Szent Márton festmény. E csodás megmenekülés pedig igazi kultuszt teremtett a városban.

A templom megtekintése után érdemes egy kitérőt tenni a szintén felújított Kálvária-dombra, amely a kuruc-labanc összecsapás áldozatainak 300 éves sírjára épült.

A somogyi szőlőhegyek ölelésében fekszik a borászok védőszentjének felszentelt Szent Donát kápolna, a lélek megnyugvásának és a szellemi feltöltődésnek a színhelye. A hét dombra épült település - akárcsak Róma - vallási emlékhelyét felkereshetjük kerékpárral, vagy akár egy nordic walking túra keretében is.

6_2.jpgFestői környezetben fekszik a fürdő (fotó: Gellért Attila))

A dombok között, a völgy ölelésében találjuk az Igali Gyógyfürdőt, amely Dél-Dunántúl egyik legrégebben működő fürdője. Története a múlt század negyvenes éveire vezethető vissza.

A fürdő 50. születésnapján, 2012 júniusában átadták a fürdő eddigi legnagyobb beruházását. A bővítéssel a beépített terület 1400 négyzetméterrel nőtt, új vendégfogadó tér, büfé, üzlethelyiségek várják a látogatókat. Elkészült két, egyenként 300 fő befogadására alkalmas külön férfi és női öltöző, új zuhanyzó blokkok valamint 5 kezelőhelyiség. A vízfelület 150 négyzetméterrel nőtt meg.

nyitokep_2.jpgA fürdő a közelmúltban teljesen megújult (fotó: Gellért Attila)

Az igali komplexumban jelenleg 13 medence található, melyek majd mindegyike különféle élményelemekkel felszerelt. A szaunavilágban két különböző hőfokú finn-, illetve két infraszauna és egy merülőmedence áll a vendégek rendelkezésére.

Ha az időjárás nem a szabadtéri fürdőzésnek kedvez, akkor sincs semmi gond, hiszen a két beltéri gyógyvizes medencében, a szabadtéri kiúszóval rendelkező élménymedencében is élvezhetjük a fürdőzés jótékony hatásait.

2_2.jpgRossz idő esetén válasszuk a beltéri élményeket (fotó: Gellért Attila)

Igal bővelkedik a programokban. Az idei nyár legnagyobb (igali) bulija  2015. július 3-4-én az Igali Fürdőnapok. Színes színpadi programok, vizes vetélkedők, vidámpark várja a település vendégeit olyan ismert fellépőkkel, mint Gájer Bálint (a swing hercege, avagy a magyar Michael Bublé), Nyári Alíz és Nyári Edit, vagy  Pál Dénes.

A legjobbat a végére hagytam!

Játssz és legyél Te az ÉV FÜRDŐZŐJE az Igali-Gyógyfürdőben!

A szerencsés nyertes egy éven át, bármikor ingyen látogathat el a fürdőbe, és minden üzemelő medencét, szaunát, csúszdát korlátlanul igénybe vehet. Az egészben az a legjobb, hogy mindezt másodmagával teheti, tehát a kísérő is ugyanolyan királyságban részesül, mint a nyertes.

11390202_972576829429758_7219230231794807688_n.jpg

Kattints a képre, játssz és nyerj! Aztán pedig...irány IGAL!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr297548122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása