Fesztiválról fesztiválra: a Zsolnay Fényfesztivál

2016. június 21. 14:15 - Dél-Dunántúl

Még javában zajlik a Sétatér Fesztivál régiónk "fővárosában", Pécs máris egy újabb parádéval örvendezteti meg a kultúra városának szerelmeseit. Kétezer éves történelem, fantasztikus fényjátékok, koncertek, cirkusz- és utcaszínház; ez mind itt lesz július első hétvégéjén, a Zsolnay Fényfesztiválon.

Időutazás Sopianae-ban - történelmi játszóházak

A fesztivál mindhárom napján (pénteken délután, szombaton és vasárnap szinte egész nap) a város különböző pontjain különböző korok elevenednek meg.

római kor szerelmesei feltétlenül látogassanak el a Szent István térre: az Ókori játszóházban táblás és stratégiai játékok, olimpiai játékok - dárda- és diszkoszvetés, mini hajítógépcsata, vicces virtuspróbák várják a játékos kedvűeket, a Vesta templomban pedig pogány istenek papnőinek ital- és ételáldozatával, ókori esküvővel, valamint az ókeresztény hitre tért római provinciák lakóinak életével ismerkedhetünk meg.

0005875.jpgA török tábor (fotó: Zsolnay Örökségkezelő NKft.)

Pécs történelmében meghatározó időszak volt a török hódoltság. Talán nincs is még egy olyan település Magyarországon, ahol ennyi épen maradt oszmán emlék lenne - gondoljunk csak a két dzsámira, Memi pasa fürdőjének romjaira, vagy akár a Nyár utcai Idris baba türbére.
Ennek megfelelően a "törökökkel" a város számos pontján találkozhatunk. Az északi várfalsétányon igazi török táborral, benne janicsárokkal, főrangú tisztekkel, török kori ételekkel, a Zrínyi katonai táborban tábori lelkésszel, seborvossal, borbéllyal, csiszárral, füvesasszonnyal ismerkedhetünk. Memi pasa fürdőjének romjainál Kávészeánsz és rózsavizes frissítők kóstolója várja az érdeklődőket szeráj- és háremhölgyekkel, rabszolgákkal, vízipipákkal. Irem kertje (Hild udvar) a fesztivál három napjára igazi török rózsakerté változik, ahol az illatos virágok rajongói kertészeti szaktanácsadás mellett vásárolhatnak is. 

A középkori játszóházban (az Aranyos Mária kápolna mellett) szekerek, kötelek, hordók, botok segítségével igazi mulatságban lehet részünk, pláne, ha ebben az Udvari Bolond is a segítségünkre lesz! 

Mindemellett madárbemutató, lovas solymászbemutató, tréfás vásári játékok, az adott kornak megfelelő, régi zenei koncertek, fél órás mini színdarabok színesítik az időutazást!

Péntek délután 17 órakor a történelmi időutazás végighalad a város főbb pontjain, melynek során testet öltenek a  Pécs életében fontos szerepet betöltött történelmi személyiségek alakjai, Szent Iraeneustól kezdve Janus Pannoniuson át Liszt Ferencig, vagy Zsolnay Vilmosig, összesen mintegy 100 résztvevővel.

A történelmi időutazás programjai >>>

Cirkusz és utcaszínház

Az utcai komédia az a közeg, ahol a néző maga is együtt bolondozhat a művészekkel, mégpedig úgy, hogy a felvonuló, parádézó fanfárcsapathoz és artistákhoz kapcsolódva együtt táncol velük végig az utcákon.

Az előadások sorát július 1-jén a Stream ON! klasszikus fellépése nyitja este a Széchenyi téren (3-án megismétlik). A történetben három fura figura menekül a törvény elől egy gőzhajtású tricikli segítségével, ami természetesen lerobban...

0005577.jpgTheater Tol (fotó: Zsolnay Örökségkezelő NKft.)

A 22 órakor kezdődő belga Theater Tol előadása egy esküvőről szól, melyben a szerelmespár felfalja egymást, táncol, repül és még vattacukrot is eszik. Este 11-kor a Színház térre érnek a TűzmadarakSwing Over című előadásuk egy igazi akrobatikus tűzshow akrobatikával, a tűztánccal, innovatív eszközökkel és látványos effektusokkal (őket vasárnap is megnézhetjük)

2-án a Baross Imre Artistaképző bemutató előadása után egy igazi kuriózum következik, a De Peluche, azaz a Plüss. A belvárosi felvonulás során egy 6 méteresre nőtt plüss majom örvendezteti meg a kicsiket és nagyokat egyaránt. 
S ha már felvonulásról esett szó: a Trappolók sárkányai 2-án és 3-án félelmetes mozdulataikkal kápráztatnak el minden nézelődőt. Ezek az óriási bábok 4,5 méter magasak, 2,5 méter szélesek, és több száz textildarabból varták őket össze.

Troubouch Fivérek amint kinyitják a szájukat, kiabálnak, énekelnek, persze a tánc sem áll messze tőlük. Előadásukat 2-án és 3-án este hét órától nézhetjük meg a Széchenyi téren.

Égnek meredező hajával, miniatűr biciklijével Argentínából érkezik vasárnap a főtérre Manic Freak, aki kétszeri előadásai során nem rest bevonni szájtátva bámuló közönségét is.  

Cirkuszi és utcaszínházi programok >>>

Pécs, a fények városa

Három napra legalábbis biztosan. Összesen kb. 70 "fényprogramot" számoltam össze a fesztivál programjának böngészése során, lehetetlen lenne mind felsorolni őket. 

0005925.jpgLumenartist (fotó: Zsolnay Örökségkezelő NKft.)

Ízelítő a grandiózus programokból:
Gázi Kászim Pasa dzsámijának fénypalástjait a pécsi Labor Fényműhely jóvoltából mindhárom este megcsodálhatjuk este fél tíz és éjjel egy óra között.
Ugyanebben az időszakban a Szent István téren a Lumenartist csapata varázsolja el a Miasszonyunk-Zárdatemplom, a Pezsgőház, és az Ókeresztény Mauzóleum felületeit.
E közben a Színház téren a LaLuz Visuals tagjai új dimenziót teremtenek hihetetlen fényeikkel és a színekkel. 
A Jókai Fénytér alkotói, a székesfehérvári Fényszórók a falfelületeket forgó kaleidoszkóppá, szélfútta vászonná, gyerekjátékok színterévé változtatják.

A Király utcai Belvárosi Könyvtár udvarában Meseablak nyílik. A árny-bábszínház három fényes történettel készül: egy abó népmesével Yhi Napistennőről, Pilinszky János A nap születésével és Csillaglátó Kicsi János átdolgozott történetével.

Ha Pécs, akkor lakatok. A Lumimosa csapata diafilmek segítségével vet fényt a Janus Pannonius utca különböző rétegeire, így a lakatokra is. Alkotásaikban a mintázatok, színek és a fény találkoznak. Nem messze innen, a Csontváry szobornál az itt álló facsoportot lézeres fények emelik el a megszokott földi formájuktól, éteri magasságokba. Lézerfény, színek és árnyak mindenütt.

S innen alig kell messzebb menni: fényárba borul a Barbakán, a Cella Septichora, a Sétatér szökőkútja és persze a Dóm tér is, ahol sosem látott, monumentális fényfestmények lesznek láthatók pénteken és szombaton a Bazilika teljes homlokzatán!

Fényalkotások pontos időpontjai és helyszínei >>>

Világzene határok nélkül

Mit ér egy fesztivál zene nélkül? 

Péntek este fél hétkor egy spanyol egyszemélyes zenekar, Señor Marküsen játszik egyedül és egyszerre összes hangszerén, majd következik a Balcony Players, melynek tagjai arra büszkék, hogy bárhol járjanak is a világon, mindig megtáncoltatják és vidámmá teszik a közönséget. A nemzetközi csapatban holland, belga, perui, new orleans-i zenészek játszanak. És itt lesz Tribali, a Fantomatic Orchestra, Buika és a Hot Jazz Band is. 

A fesztivál legnagyobb durranása azonban minden bizonnyal Natalie Imbruglia, a háromszorosan Grammy-díjra jelölt ausztrál énekesnő. Ingyenes koncertje július 2-án este 20 órakor kezdődik a Dóm téren.

 

Három nap, több, mint 150 program a város 20 helyszínén! Csak győzzük mind megnézni!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr968827294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása