Operával ajándékozza meg a házasulókat a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Nemzeti Színház

2013. január 18. 10:38 - Dél-Dunántúl

Különleges produkcióra készülnek február 9-énPécsi Nemzeti Színház és a Pannon Filharmonikusok zenekar művészei. Az áprilisi színházi operapremier előtt a két társulat Gounod Rómeó és Júlia operájának koncertszerű előadásával lép fel a Kodály Központban, amely a decemberi Wagner opera bemutatója kapcsán bebizonyította, hogy egy opera énekhangjait is tökéletes akusztikával adja át a közönségnek.

A Rómeó és Júlia színmű számtalan adaptációja közül ez az opera követi legsimulékonyabban Shakespeare drámáját, s a Faust mellett ez Gounod egyetlen operája, amelyet a világ színpadai töretlenül repertoárjukra tűznek.

Az előadásban a Pannon Filharmonikusok mellett közreműködnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei, a rendező Nagy Viktor, az előadás karmestere pedig Kovács János.

A szcenírozott, koncertszerű előadás mellett az est másik különlegessége az a gesztus, amellyel a rendezők az idén házasulókat, és a 25, illetve 50 éve házasokat köszöntik. Mindazok, akik 2013-ban kötnek házasságot, vagy idén ünneplik az ezüst, illetve aranylakodalmukat, ajándék belépőt kapnak az előadásra a házassági időpont-foglalási igazolás vagy a házassági anyakönyvi kivonat bemutatásával. A jegyesek és évfordulót ünneplők mellett a zenekar és a színház a zene- és színház barátoknak is kedveskedik, bérletük felmutatásával a Pannon Filharmonikusok valamint a Pécsi Nemzeti Színház bérletesei fél áron válthatnak jegyet az előadásra.

További információ: www.pnsz.hu és www.pfz.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr325025091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.