Újabb e-tanösvénnyel lett gazdagabb a Duna-Dráva Nemzeti Park

2014. június 06. 10:00 - Dél-Dunántúl

8821-obanyai-pro-silva-tanosveny-a-mecsekben-a-duna.jpg

Az új bemutató útvonal az 1977-ben védetté nyilvánított Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben, Óbánya település határában, a fokozottan védett Óbányai-völgyben található.

A tanösvény központi témája a természetes erdő és annak működése, az erdő élővilága, de felhívja a figyelmet különleges geológiai képződményekre, látványos vízesésekre is. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén ezzel immár kilencre emelkedett az internetről letölthető vezetőfüzettel látogatható úgynevezett „e-tanösvények" száma.

Az e-tanösvények jellemzője, hogy a hagyományos, táblás tanösvényekkel ellentétben az indító táblát leszámítva az útvonal mentén nincsenek információs táblák, csupán az útvonal mentén a fákra vagy kövekre festett, állomáshelyeket jelölő számok az adott e-tanösvény emblémája kíséretében. A tanösvények állomáshelyeihez tartozó információkat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapjáról letölthető vezetőfüzet tartalmazza. Az útvonalak bejárását a helyszínen az állomáshelyek mellett feltüntetett útirány-jelző nyilak is segítik. Az önálló bejárás mellett az igazgatóság szakembereitől szakvezetés is igényelhető.

Az e-tanösvények vezetőfüzetei letölthetők <<ITT>>

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr346258997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása