Nem túlzás azt állítani, hogy Kovács Sándor, a Fabro Pince tulajdonosa alaposan felkavarta az állóvizet a paksi Sárgödör téren és környékén. Bár a település hagyományosan a halászatról volt ismert, a földrajzi adottságai kedveztek a szőlőtermesztésnek és a borkészítésnek is.Az 1700-as években ide települt németek éltek is a lehetőséggel, a múlt század elején negyven paksi borásznak volt borkimérése Pesten, az ő munkájuk szakadt meg és tűnt el - igaz nem nyomtalanul - a második világháborút követően, és ezt a részben hagyományt, másfelől nagyon is sikeres gazdasági tevékenységet kívánta folytatni és újjáéleszteni a Kovács család 2009-ben.
A sikeres vállalkozó és ismert lokálpatrióta Kovács Sándor belefogott két Sárgödör téri pince-présház megvásárlásába, összenyitásába és felújításába, a legmodernebb követelményeknek is eleget téve. A présházak kívülről a hagyományos sváb stílust őrzik, a pince azonban inkább a szekszárdi bazilika szerű, téglaboltozatos csodákra emlékeztet, igazi mediterrán hangulattal lepi meg a látogatót. Ez utóbbi nem is meglepő, hiszen a tulajdonost erős érzelmi szálak fűzik Itáliához, innen ered a névválasztás is (a fabro olaszul annyit tesz, kovács), miután egy másik Kovács család már régóta tevékenykedett egy szomszédos présházban.A szőlők szinte teljesen a város környékéről származnak, van három és fél hektár saját termőterület, ahol merlot, kékfrankos és zweigelt zöldell, de a cabernet sauvignont, chardonnay-t és a cserszegi fűszerest is a paksi Sánc-hegy fantasztikus terroirjáról vásárolják fel a boraikhoz. További két és fél hektár áll készenlétben a telepítésre, épp a talajvizsgálatok folynak, hogy a leginkább ideillő szőlőfajtát találhassák meg. A pincében a hordók mellett bortrezor és étterem is működik, így nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a Fabro Pince már több egy egyszerű megállónál. Profi, mégis családias, vendégmarasztaló hely a szó legjobb értelmében.
(Forrás: www.elitbor.hu)