Kihirdették a Borászok Borásza jelöltjeit

2013. február 04. 12:56 - Dél-Dunántúl

Villány__Hangulatok_Horváth-Gábor_Bor-körtével_i.jpgA Vinum Praemium Alapítány közzétette annak az 50 borásznak a nevét, akikre az idén szavazni lehet. A Borászok Borásza címet egyszerű választással, maguk a jelöltek ítélik oda, rajtuk kívül a korábbi nyerteseknek van szavazati joga. A Dél-Dunántúlról is számos jelölt van.

A címet minden borász csak egyszer nyerheti el, korábbi győztest újra jelölni nem lehet. Szavazati joguk azonban címükkel együtt örökre megmarad. A Borászok Borásza kitüntetés mellett két különdíj is kiosztásra kerül, ezeket a díjat felügyelő kuratórium ítéli oda. A „Magyar borért” díjat az kaphatja, aki a legtöbbet tette a hazai szőlőfajtákért, míg az „Év borászfelfedezettje” az lehet, aki az előző évekhez képest kiugró teljesítményével új felfedezettként jelenik meg.

Az 50 jelölt a kategória alapítása óta másodszor a „Borászok Barátja” különdíjról is szavaz, melyre a korábbi Borászok Borászai állíthatnak 1-1 jelöltet. Ezt a díjat kivételesen nem szakmabeli, hanem olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit.

A Borászok Borásza 2013-as jelöltjei:

Áts Károly - Royal Tokaji
Bacsó András - Tokaj Oremus
Balassa István - Balassa Bor
Balogh Zoltán - Somlói Apátsági Pince
Bárdos Sarolta - Tokaj Nobilis
Berecz Stephanie - Tokaj Kikelet
Bock József - Bock Pince
Bodó Judit - Bott Pince
Bott Frigyes - Bott Frigyes Pincészete
Bussay László - Bussay Szőlő- és Bortermelő
Domokos Attila - Dobogó Pincészet
Eszterbauer János - Eszterbauer Borászat
ifj. Figula Mihály - Figula Wines
ifj. Gál Tibor - Gál Tibor Pincészet
Gere Attila - Gere Attila Pincészete
Heimann Zoltán - Heimann Családi Birtok
Homonna Attila - Homonna Attila Pincészete
Horváth József - Ráspi Borászat
Hudák Péter - Béres Szőlőbirtok és Pincészet
Hwang, Anthony - Királyudvar Szőlőbirtok
Ipacs Szabó István - Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
Jásdi István - Jásdi Pince
Karner Gábor - Karner Gábor Kézműves Borászat
Kiss Gábor - Kiss Gábor Szőlőbirtoka és Pincészete
Konyári János - Konyári Pincészet
Kovács Zoltán - Disznókő
Laposa József - Laposa Pincészet
Latorczai László - Sauska Pincészet, Villány
Légli Géza - Kislaki Bormanufaktúra
Liptai Zsolt - Pannonhalmi Apátsági Pincészet
Losonci Bálint - Losonci Pince
Luka Enikő - Luka Pincészet
Makai Gergely - Tokaj Hétszőlő
Malatinszky Csaba - Malatinszky Kúria
Maurer Oszkár - Maurer Pincészet
Mérész Sándor - Etyeki Kúria
Miklós Csaba - Miklós Pince
Molnár Péter - Patricius Borház
Németh Attila Gábor - N.A.G. Kézműves Szőlőbirtok és Borászat
Rakaczki Gábor - Sauska Tokaj
Szászi Endre - Szászi Pince
Szecskő Tamás - Szecskő Pince
Szentesi József - Szentesi Pince
Takács Lajos - Hollóvár Pincészet
Takler Ferenc - Takler Pince
Tamás Ervin - Tamás Pince
Tarnóczi Zoltán - Orsolya Pince
Tiffán Ede - Tiffán Ede és Zsolt Pincészete
Vida Péter - Vida Családi Borbirtok
ifj. Weninger, Franz - Weninger Pincészet

(Forrás: http://agrarszektor.hu/hir/2672/kihirdettek_a_boraszok_borasza_jeloltjeit.html)

Szólj hozzá!
Címkék: bor

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr715062148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása