2013. év falusi vendégfogadója

2014. március 31. 10:00 - Dél-Dunántúl

A nemrégiben megrendezett FATOSZ-konferencián sor került a "2013. évi régiós falusi szállásadó" díjak átadására, melynek Dél-dunántúli nyertese Somogyváriné Koncz Margit cserkúti vendégfogadó lett!

Névtelen.jpg

A cserkúti Vackor-házak tulajdonosát a régióban mindenki ismeri; 24 éve falusi vendégfogadó. Munkáját a 80-as évek végén kezdte, alapító tagja a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetségnek. 10 éve már mint a FATOSZ minősítője is végzi, tagja a szervezet ellenőrző bizottságának is.

vackor-vendégházak--610.jpg

Úgy tűnik, hogy környezetében és portáján, a Jakab-hegy lábánál bőven fakadnak szabad energiák, mert Margó – ahogy mindenki ismeri – 24 év falusi vendégfogadása nyomán sem veszített fiatalos lendületéből! A vendégfogadásban elért sikerei mások számára is példát jelentettek és nem csak a szűkebb környezetében! Más megyék falusi turizmus iránt érdeklődő „gazdái” közül többen a „birtokát” bejárva, és tapasztalatait meghallgatva döntötték el, hogy ezzel ők is megpróbálkoznak!
(További információ Margóról, és a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség munkájáról: www.baranyavidek.hu)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr455882903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása