Fergeteges vígjátékokkal folytatódik a tavasz

2014. május 02. 10:00 - Dél-Dunántúl

Két dél-dunántúli színházteremben is hangos kacagást hoz a május: a jegyek már elővételben kaphatók a retro kabaréra és népi mókázásra, amelyekben az ország ismert színészei, a színpadi kabaré nagyágyúi lépnek fel.

Kocsonya Mihály házassága1.jpg

A Tamási Művelődési Központban vidám népi válóper zajlik majd egy felvonásban 5-én 19 órától. Kocsonya Mihályné, (született: Rozekker Csokréta) azzal vádolja Kocsonya Mihályt, hogy előre megfontolt szándékkal el akarta tenni láb alól hites feleségét. K. Mihály tagadja az ellene felhozott vádakat. Az ügyvédek egymásnak feszülnek. A bizonyítékok előkerülnek. A bíróság dönt.
A három férfi mindeközben a szerelem megvalósulásának földi kötelékéről, a házasságról mesél. Egy olyan házasságról, amelynek részesei lehetünk annak születésétől egészen a haláláig. Ám a néző sem ül tétlenül: éljenzi az ifjú párt és tanúskodik a válóperen, s csodálattal adózik a kreativitás és humor megannyi megcsillanásának. Mert ha Magyar Attila, Borbély Sándor és Hajdu István a színpadon van, akkor a darab végére az oldalát fogja a kedves néző a sok nevetéstől.

IMG_0368.jpg

Alig pár kilométer és néhány nap távolságra ismét készítheti elő zsebkendőjét a nagyérdemű. No, nem a keserű sírás végett fognak potyogni a könnyek, hanem azoknak modern köntösbe bújtatott klasszikus kabaréjelenetek a hatására, amiket a Villa Negra Produkció hoz el Tabra, a Zichy Mihály Művelődési Központba. Május 9-én 19 órától Beleznay Endre, Harsányi Gábor, Nyertes Zsuzsa, Heller Tamás és Magyar Attila adja elő az Ez volt, ez van című darabot, amely vicces etűdökből áll. Közöttük a világhírű magyar kabaré nagyjelenetei (a Rézrúd, a Szenes ember, a Kérem a következőt! stb.), de felcsendülnek benne vidám dalok is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr376097920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása