Ambient Hotel & AromaSpa**** Sikonda

2014. március 28. 10:00 - Dél-Dunántúl

Tegnap délután - hónapok óta tartó átalakítás után megnyitotta kapuit az ország első illat-tematizált szállodája: az Ambient Hotel & AromaSpa**** Sikonda!

komlo_gadanyi_to_02.jpg

A mintegy tíz évvel ezelőtt a Mecsek völgyében feltörő forrásokra épült hotel nem csak egy újabb csillagot kap, de a fejlesztéseknek köszönhetően a szobaszám is közel a duplájára nő, így már 77 szoba, lakosztály és apartman várja a pihenni vágyó vendégeket.

A gyógyfürdőt a hazai források többségétől eltérően nem olaj, hanem szénbányászati próbafúrások során találták 1928-ban, így ezen a helyen viszonylag hamar, alig néhány év múlva már gyógyszálloda is működött. A felszínre hozott alkalikus, lítiumtartalmú hévízzel többek között gyomor- és bélpanaszokat kúráltak, de már akkor is javasolták anyagcserével kapcsolatos problémák, ízületi bántalmak, bőrbetegségek és nőgyógyászati megbetegedések kezelésére is.

69780.jpg

A szálloda a gyógykezelések mellett az egészségmegőrzésre, valamint a testi és lelki kikapcsolódásra is komoly hangsúlyt fektet. Az új koncepció középpontjába Sikonda egyedi mikroklímája került, hiszen a Komló városához tartozó üdülőfalu kiváló természeti adottságai folytán rendkívül jó levegővel rendelkezik. Ez adta az alapötletet az „illathotel” elgondolásnak, amelynek keretében a szálloda néhány szobája egy-egy illat köré épült. Az illatos szobákban a levendula, a kamilla, a menta vagy éppen a mandula éppen úgy felfedezhető a fürdőszobai bekészítésekben, mint a belsőépítészeti motívumokban.

sikonda-wellness-hotel-154049-611x400.jpg

A négy illat varázsa -menta, kamilla, mandula, levendula- felfedezhető a fürdőszobai bekészítésekben, így a tusfürdő, a szappan, a sampon és a testápoló esetében is. A dekoráció szintén ezen elgondolás mentén valósult meg: az ágysál színe, az egyes bútorok kárpitja és a fali dekoráció mind az adott illatjegyre jellemző, és a szálloda egész területén megfigyelhető.

235Sikonda_Wellness_medence.jpg

Új, hosszabb tartózkodásra és speciális igényekre fókuszáló szolgáltatáscsomagok kerülnek bevezetésre, amelyek hozzájárulhatnak a fizikális és mentális felfrissüléshez. A gyógykezelések, valamint az egészségmegőrzést és kikapcsolódást szolgáló kezelések között is fellelhető a négy illat: mint az édes mandulafürdő, a frissítő mentás masszázs vagy a levendulás lazító masszázsok.

Az illatjegyek az ital- és étlapon is fellelhetőek. Különböző kamillás és mentás koktélok színesítik a kínálatot, valamint a levesek, főételek és desszertek esetében is megjelenik a négy illathoz tartozó különleges ízvilág, a Mecsekre jellemző jellegzetes gombás-vadas ételekkel ötvözve.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr715880698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása