Pécsváradi Leányvásár

2012. október 18. 12:48 - Dél-Dunántúl

elmenyitthon_okt_Pécsvárad.jpgNe ijedjenek meg, fiatalemberek! Szó sincs arról, hogy Pécsváradon a szerelmet pénzért vesztegetnék. Ellenben alkalom az ismerkedésre, barátságkötésre, szerelemébresztésre. A leányvásár, ez a több évszázadra visszanyúló, szép szokás az őszi termény betakarítások utáni időszakban a fiatalok ismerkedési eseménye volt, felvonulással, gesztenyesütéssel, újbor kóstolással, bállal.

Ezt elevenítik fel a pécsváradiak évről évre, - idén október 19. és 21. között. Megtelik élettel a város főutcája, a térség népviseletbe öltözött folklór csoportjai zenélnek, táncolnak. A régió hagyományőrző kézműveseinek kirakodóvásárán érdemes a helyi különlegességeket keresni, mint amilyen például a szomszédos Zengővárkonyban készülő bodor vászon. A díszes mézeskalács szívek egy szemérmesebb korban a ki nem mondott szavak helyett beszéltek.

elmenyitthon_okt_Pécsvárad2.jpgHa itt járnak, szánjanak időt az államalapítás korában alapított monostor várra is. Nem csak az ország legrégebbi freskó részletét találhatják itt, az altemplomban, de nagy élmény meghallgatni a várbaráti kör önkéntes idegenvezetőinek interpretálásában a vár (magyar történelem órának is beillő) históriáját. Szép időben innen alig másfél óra séta a Zengő, a Mecsek legmagasabb csúcsa, ahonnan pazar a panoráma. Aki gyerekeinek igazán nagy kalandot, meglepetést szeretne szerezni, jelentkezzen be a várban íjászatra. A helyi, közel száztagú íjász kör vezetője már négy éves kortól szerez feledhetetlen élményeket saját készítésű, a legkülönbözőbb méretű és erősségű íjaival.

elmenyitthon_okt_Pécsvárad3.jpgAutón, gyalog, vagy kerékpáron is szép kirándulás a szomszédos Zengővárkony, ami nem csak gyönyörű református templomáról, Fülep Lajos emlékszobájáról, szebb napokat látott szelíd gesztenyéséről és benne Rockenbauer Pál sírjáról híres, hanem 2007-ben „Az év vendégbarát múzeuma” címet is elnyert Míves Tojásgyűjteményéről, élő szövőműhelyként is működő tájházáról és idén 20 éves Szalma Kincstáráról.  Aki becsüli a kézműves alkotásokat, innen élményekkel telve fog távozni: 19 ország számos tájegységének míves tojásait, és 15 ország szalmából készült mestermunkáit ismerheti meg.

 

Programok:

Október 18. csütörtök
Német emlékkő koszorúzási ünnepsége, Külsheimi vendégekkel

Október 19. péntek
17.00 óra „Pécsváradi Leányvásár viseletei régen és ma” kiállítás megnyitója
Megnyitja: Dr. Andrásfalvy Bertalan
Megtekinthető november 10-ig a művelődési ház nyitva tartási idejében.

Október 20. szombat
9.00 óra Pécsváradi Városi Fúvószenekar csalogatója a város terein
13.00 órakor köszöntőt mond dr. Bíró Ferenc, Pécsvárad Város Polgármestere
A rendezvényt megnyitja Horváth Zoltán országgyűlési képviselő
„Ízek tere – Borok tára” a Szentháromság téren közben helyi és vendég amatőr együttesek bemutatói a téren felállított színpadon
15.00 órakor Lúdas Matyi a BM EGYMI Pécsváradi tagintézménye tanulóinak előadása
A műsorban fellépnek pécsváradi csoportok
(FORDAN Pécsváradi Csoportja, Eurodance Pécsváradi Csoportja, Ritmus és Mozgás Szakkör, KJ ÁMK Német Nemzetiségi Óvodája, THAI BOX bemutató, Zengő-Várad Zenekar)
Este táncház az alábbi zenekarok közreműködésével: Köpűfa, Üzenet a kertből

Október 21. vasárnap
9.30 óra Pécsváradi Ifjúsági Zenekar csalogatója
10.00 órakor Menettánc a Szentháromság térről
10.15 órakor „Szerelem-ébresztő” az Európa téren
10.30 órától Fellépnek Báta, Buzsák, Decs, Izmény, Himesháza Pécsvárad, Pörböly, Véménd, Zengővárkony települések hagyományőrző népi együttesei és dalkörei a művelődési központ előtti és a Szentháromság téren
11.00 órakor Vitéz László és az ördögök vásári bábjáték a Fabula Bábszínház (Budapest) előadásában
15.00 óra Leányvásár Szépe és Legszebb párja választás
Sárközi össztánc
16.00 órakor ZENGŐ-REZEK a környék fúvószenészeiből alakult 100 tagú zenekar műsora
18.00 óra Gála
21.00 órakor Leányvásári bál (zenél: Harold zenekar)
Belépő:
21.00-22.00 óráig 1.000 Ft
22.00-23.00 óráig 1.500 Ft
23.00-03.00 óráig 2.000 Ft

Színes vásári szőttes:
„Ízek tere – Borok tára” a Szentháromság téren közben helyi és vendég amatőr együttesek bemutatói a téren felállított színpadon
Kísérő programok mindkét nap:
Kézműves bemutatók és foglalkozások az uszoda folyosón

 

Szólj hozzá!

Avartaposó túra a színpompás őszi Gemenci erdőben

2012. október 16. 16:28 - Dél-Dunántúl

Avartaposó_túra_2012_10_22_A4.jpg

2012. október 22-én, hétfőn!

PROGRAM:
9:00 Pénztárnyitás.
9:30 Indulás az Ökoturisztikai Központból, gyalogtúra szakvezetéssel a Pörbölyi erdőben ártéri holtágak, fokok és a Duna mentén.
A túra során jó eséllyel láthatunk gímszarvasokat, vaddisznókat, valamint énekesmadarakat, vízimadarakat is megfigyelhetünk.
14:00 Várható érkezés Pörbölyre, az Ökoturisztikai Központba.
Táv: kb. 10 km

Ajánlott öltözék, felszerelés: meleg, vízálló túraruházat; vízálló túrabakancs; esőkabát; fényképezőgép; távcső, uzsonna.

Részvételi díj: gyermek (4-14 évig) 750 Ft, felnőtt: 1500 Ft

További információ és jelentkezés:
ÖKOTURISZTIKAI KÖZPONT
7142 Pörböly, Bajai út 100.
Telefon: 74/491- 483, Fax: 74/591-029
E-mail: okocentrum@gemenczrt.hu
www.gemenczrt.hu

Szólj hozzá!

Tippek a Hosszú Hétvégére

2012. október 16. 16:21 - Dél-Dunántúl

Élmény Itthon


Somogy megye gyöngyszeme éppen erre a hosszúhétvégére készített egy kedvezményes kártyát, amivel különböző programokra jó áron juthatunk be, sőt koszt-kvártély viszonylatban is biztosít akciókat. Október 21-én Kaposvárott lesz Illényi Katica koncert, még látogatható a Kortársak Kiállítás, illetve pihentető programként vár a Virágfürdő. Kaposvár mellett tegyünk kirándulást a Szennán kialakított, Europa Nostra díjas Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény talpasházai közé, míg a közeli zsákfalu, Patca a gyerekek kedvence lesz.

Szólj hozzá!

A gemenci ősz természetfotós szemmel

2012. október 10. 16:06 - Dél-Dunántúl

A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központja várja a természetfotósokat október 13-án  

Fotóstéma_resize.JPGAz őszi Gemencben rengeteg ideális helyszínt találunk a természetfotózásra. Védett erdőrészletek, csodálatos és különleges természeti formák fedik fel őszi pompájukat mindazok előtt, akik részt vesznek 2012. október 13-án Pörbölyön, a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központja által szervezett, egy teljes napot átölelő, természetfotós rendezvényen. A 12.00-kor kezdődő rendezvényen először a természetfotózás eszközeiről, módszereiről hallgathatnak előadást az érdeklődők Krizák István természetfotóstól, majd a Gemenci Erdei Vasút szerelvényével a Bárkarakodó rétig utaznak, ahol terepi program keretében bejárják környékbeli tavakat, holtágakat, fokokat és réteket. A terepi program után utaznak vissza a résztvevők Pörbölyre, ahol megtörténik a kirándulás során készített fotók vetítése és értékelése, a friss élmények és tapasztalatok cseréje. A rendezvényen előzetes jelentkezés után lehet részt venni.

PROGRAM:

12:00 Találkozó Pörbölyön a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központjában.
12:30 Előadás és beszélgetés a természetfotózás módszereiről, eszközeiről.
13:25 Indulás az Ökoturisztikai Központból az Erdei Vasút szerelvényével Bárkarakodó rétig. A környékbeli tavak, holtágak, fokok, rétek bejárása.
17:30 Visszautazás az Erdei Vasúttal Pörbölyre. A túra során készített fotók vetítése és értékelése, beszélgetés a tapasztalatokról.

Jelentkezés és további információ:
Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ
7142 Pörböly, Bajai út 100.
+36 (74) 491-483
okocentrum@gemenczrt.huwww.gemenczrt.hu

Szólj hozzá!

De honnan is ered a gőzgombóc készítés hagyománya...és mi az a "stifolder"?

2012. október 09. 11:55 - Dél-Dunántúl

gozgomboc01.JPGA közép- és délnémet nyelvterületek lakóinak jellegzetes tésztaétele a Hefeknödel, szószerinti fordításban ’élesztős gombóc’. Elnevezése, elkészítési módja és felhasználása tájanként változó. Igy pl. Hessenben, mindenekelőtt Fulda környékén és a Rhön-hegységben, amely átnyúlik Thüringia déli és Bajorország északi részére is (Würzburg irányába), Hefeknödel és Hefeklöße néven ismert. A hagyományos változatát itt általában cukor nélkül készítik, gőzön főzik, főtt szárított gyümölccsel, kompóttal vagy szilvalekvárral főételként tálalják (Baumgart 1990: 59-60, Scherenberg-Stier 1994: 97). Heidelbergben és környékén a gőzgombóc neve Dampfnudel és édes kelt tészta az alapanyaga; tálalás előtt vanília- vagy csokoládésodóval öntik le és általában desszertként fogyasztják. Ausztriában Germknödel (Germ = élesztő) néven ismert az étel, gőzben vagy forró vízben főzik ki, szilvalekvárral töltik és fogyasztás előtt a gombócokat vanília öntettel vagy olvasztott vajjal öntik le és porcukros mákkal hintik meg a tetejét. Főételként és desszertként is kínálják (Pohl 2008: 43). 

kulen_es_stifolder.jpgGeresdlakon és a környező településeken a gőzgombóc hagyományos, gőzön főtt és főtt szárított gyümölccsel vagy az ebből készült mártással fogyasztott változata megegyezik a hesseni Fulda város környékén és a tőle délkeletre fekvő Rhön-hegységben még ma is ismert régebbi változatával. Ez nyilván nem a véletlennek köszönhető. Nyelvjárási, néprajzi és településtörténeti kutatásokból is ismert (Wild 2003: 14 ff., Wild 1996: 7-10, Seewann 2012: 120-126), hogy a Fulda környékéről és a Rhönből a 18. században érkezett német telepesek a Mohács és Pécs közötti térség mintegy 25 falvában találtak új hazát, így Geresdlakon is. Ők a Fuldai Apátság területéről jöttek, ezért az elnevezésük Stift Fuldaer, vagyis ’Fuldai Apátságiak’. A kifejezés német nyelvjárási megfelelője, a Stiffoller elnevezés, a mai napig megőrződött (szalámi specialitásuk neve Stiffollder, azaz ’stifolder’).

A fuldai eredetű németek, a Stiffollerek konyháját is a német hazából hozott és az itt élő más etnikai csoportok, elsősorban a magyarok konyhájából átvett elemek összeolvadása, keveredése jellemzi. Megőrizték származási területeik jellegzetes ételeit, mindenekelőtt a lisztből (pl. gőzgombóc), babból és burgonyából készülteket, valamint a húsfeldolgozás hagyományait. Általában olcsón elkészíthető és laktató ételeket fogyasztottak, ezért étrendjükben a tésztás ételek hangsúlyos szerepet töltöttek be. Hetente kétszer-háromszor is fogyasztották őket, elsősorban különböző gombócok formájában. A gombócok „királynőjét”, a gőzgombócot (Heweknell, Hefekliaß) régebben minden pénteken, néha még szerdán is készítették és elsősorban babfőzelékkel, de főtt szárított gyümölccsel is tálalták (Wild 1992: 56, 62-65).

Napjainkban, ahogy ez a geresdlaki fesztiválokon is látható volt, a gőzgombóc felhasználása sokoldalú. Különböző gyümölcsmártásokkal és befőttel is kínálják. Fogyasztják húsételekhez is, mint gulyásleveshez, pörkölthöz, továbbá sült húshoz fokhagymamártással, párolt káposztával és sült oldalassal.

A gőzgombócnak több változata ismert. A hagyományos gőzgombóc vastagabb falu lábasban kevés vízzel és zsírral gőzön főzve készül. A kissé édesebb tésztájú gombócot közepesen forró sütőben tepsiben sütik. Az fent említett fesztiválon zsírban, ill. olajban sült gombócot is láthattunk.

Ugyancsak a német hazából hozott recept alapján készül a ’gőzgombóc párolt káposztával’ (Krauthefeknödel, Dampfknödel mit Kraut). A gombócokat lábasban párolt káposztára helyezik és lassú tűzön tovább főzik. Önálló ételként is fogyasztható.

A II. világháború után az ún. fuldai német falvakban letelepített felvidéki magyarok és bukovinai székelyek is átvették a németek körében régebben és még ma is kedvelt tésztás ételeket, így mindenekelőtt az ízletes gőzgombócot héveknédli néven.

A 18. században betelepült fuldai eredetű németek jól megőrizték és részben továbbfejlesztették ezt a német hazájukból hozott ízletes tésztaételt. A geresdi fesztiválok a gőzgombóc népszerűsítésével fontos hagyományőrző szerepet is betöltenek.

Ha ezek után kedvet kaptunk megkóstolni a gőzgombócot, irány a Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivál!

Szólj hozzá!

VI. Geresdlaki Gőzgombóc Fesztivál

2012. október 09. 11:34 - Dél-Dunántúl

2012. október 13.

A Gőzgombóc Fesztivál idén október 13-án 6.Geresdlak_Gőzgombóc Fesztivál_Rendezvények_Ismeretlen fotós_Gőzgombóc_a_resize.JPG alkalommal kerül megrendezésre, egyre nagyobb látogatottsággal. Ez a nagyszabású rendezvény remek lehetőség, hogy Geresdlakon fennmaradjon a gőzgombóc, mint hagyományos sváb étel elkészítésének tudománya, valamint a fiatal korosztály képviselői is kedvet kapjanak arra, hogy megtanulják az idősebbektől a fortélyokat. A fesztiválra az ország minden tájáról érkeztek látogatók, valamint rendszeres vendégek a település osztrák és finn testvértelepülésének képviselői, akik minden évben részt vesznek a gőzgombóc készítő versenyben is.

A rendezvény délelőtt főzőversennyel kezdődik, ahol az előre benevezett csapatok (18-25 csapat) saját receptjeik alapján változatos formában (sütve, párolva, édesen, káposztaágyon, stb.) készítik el a gőzgombócot. Az érdeklődőknek lehetősége van megtekinteni a gőzgombóc elkészítésének minden fázisát, kérdezhetnek, tanulhatnak a csapatoktól. Az elkészült ételeket zsűri bírálja el, ahol mindig helyet kapnak a korábbi győztes csapatok tagjai is. A legjobban elkészített étel mellett több kisebb díj is kiosztásra kerül (pl. legrégebbi teríték, legötletesebb csapatnév, legidősebb csapattag, legfiatalabb csapattag, legvidámabb csapat, legtávolabbról érkezett csapat).

Délután folyamatos műsorkavalkád szórakoztatja az érdeklődőket. Sok helyi és környékbeli fellépő követi egymást. A fellépők között mindig helyet kapnak a helyi iskolások és óvodások, akik alkalomhoz illő műsorral készülnek a rendezvényre. Valamint rendszeres fellépőink közé sorolható a helyi Pacsirtakórus (2007-ben alakult, magyarul, finnül, németül énekelnek, valamint a Véménden megrendezett német nemzetiségi kórusminősítésen arany minősítést szereztek), a himesházi  Rezeda tánccsoport (2007-ben alakult, repertoárjukban a sváb mellett sárközi, rábaközi, széki és dél-alföldi táncok szerepelnek), és nem utolsó sorban a Stimmungsparade (műsor összeállításuk elsősorban sváb dalokra épül, emellett rövid paródiákkal teszik változatossá a műsort,melybe aktívan bevonják a közönséget is). Őket szélesebb körben ismert pécsi vagy budapesti előadók, fellépők követik. Este bál zárja a programot.

Idén sikeresen megpályázta a Geresdlaki Önkormányzat a Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett HÍR védjegy használatának jogosultságát. A díjátadó 2012. augusztus 25-én volt a Vajdahunyad várban az V. HÍR-es Íznapok keretében megrendezésre kerülő konferencián, ahol egy oklevelet és egy díjat adtak át, valamint a Dr. Habjánecz Tibor egy rövid előadást tartott a Geresdlaki gőzgombóc készítéséről és titkairól. Ezen a napon Önkormányzatunk részt vett, mint kiállító is és ott helyben készítettünk gőzgombócot, amit megkóstolhattak az odalátogatók.

Szólj hozzá!

VI. Orfűi Tökfesztivál

2012. október 05. 09:26 - Dél-Dunántúl

dsc_2814_resize.jpg

2012. október 6-7-én ismét megrendezésre kerül a hagyományos Orfűi Tökfesztivál.

A rendezvényen a legnagyobb és a leghosszabb tök kategóriában zajlik majd verseny a termelők között, valamint a faragott tökök szépségversenye sem marad el. A kilátogató turistákat ingyenes programok várják, a tök ételek kedvelői pedig térítési díj ellenében számos hagyományos és különleges tök ételt is megkóstolhatnak.

További információ Orfű honlapján <<<ITT>>>

Szólj hozzá!
Címkék: Orfű

Őszi színek, illatos túra {4 nap/ 3 éjszaka}

2012. október 02. 16:40 - Dél-Dunántúl

Őszi erdei gyaloglás illatos túrával, csipkebogyógyűjtéssel, borkóstolós vacsorával.

Hosszúhetény, a Mecsek-hegység keleti részén, a Hármashegy és a Zengő déli lejtőin kialakult völgyben húzódik. Természeti szépsége és vendégszerető lakói messzi földről vonzzák ide a turistákat. Hosszúhetényből számos kirándulási lehetőség kínálkozik. A Zengő a Mecsek legmagasabb pontja (682 m), tetején kilátó és egy XIII. századi vár maradványai láthatók. Az ide tervezett NATO lokátor felépítése ellen éveken keresztül éjjel-nappal, egymást váltva a pécsváradiakkal őrizték, testükkel védték a helyiek szeretett hegyüket. Eredményesen. Lokálpatriotizmusukat, és hogy honnan nyerték óriási energiáikat, a Zengő csúcsáról nézve a világot megérthetjük.

A hegy északi lábánál fekszik Püspökszentlászló. A hangulatos üdülőfaluban megtekinthető a klasszicizáló barokk kastély melletti arborétumot. Csipkebogyó gyűjtéssel kiegészített gyógynövény ismereti túrára szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Időpont:         2012. október 20 - 23.

Jelentkezési határidő: 2012. október 12.

Hiányzás a munkahelyről: 0 nap

Létszám:         5-főtől

Túravezető:      Vas Adrienn

Szállás: Falusi turizmus szálláshelyeken 3 vagy 4 napraforgós portákon

 

TÖLTSD LE KEDVEZMÉNY KUPONUNKAT!!!

Szólj hozzá!
Címkék: falusi kupon Mecsek

Parádés „termés" az idei ZeneSzüreten

2012. október 02. 15:22 - Dél-Dunántúl

3tenor.jpg

A puttonyban izgalmas zenei csemegék, ősbemutatók, fantasztikus koncertek várják a klasszikus zene szerelmeseit október 1-7. között Pécsett. Az idén második alkalommal megrendezendő fesztivál látogatói csodavilágba csöppenhetnek, ha szeretik a komolyzenét, ha nem- élmények nélkül biztosan nem térnek haza. A szervező Filharmónia Dél-Dunántúli Nonprofit Kft. latba vetette sok évtizedes tapasztalatát, kapcsolatait és olyan hetet ígér nekünk, amit kár volna kihagyni!Az esti nagy koncertek jó része az EKF évében felépült- Európában is kiváló akusztikájáról híressé vált - Kodály Központban lesz hallható.


Ízelítő a programokból:

október 3. A mi Három Tenorunk: Kiss B. Attila - Liszt díjasHorváth IstvánMészáros János Elek a 2012 évi tehetségkutató, a Csillag Születik nyertese

október 4. Bánky József, a Cziffra György-díjas kiváló pécsi zongoraművész az idén 150 éve született francia mester legnagyobb zongoraciklusának mind a 24 darabját ismét megszólaltatja, az általa megtartott 1962-es pécsi bemutató 50.évfordulóján.
Orfeo Zenekar (korhű hangszereken). Malcolm Bilson a zeneszerető közönség számára is csak ritkán hallható hangszeren, a fortepianon játszik. Október 6-án Szutrély Katalinnal közös kamarakoncertje is hallható lesz majd a fesztiválon.

október 5. Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai és Fischer Iván által válogatott gyerekszereplők a frissen színre állított Britten gyermekoperát, a Noé Bárkáját mutatják be a ZeneSzüreten.
Este, a Kodály Központ színpadás Ilya Kondratiev, a tavalyi Nemzetközi Liszt Ferenc zongoraverseny 2. helyezettjének kamarakoncertje nemcsak a fiatal előadó virtuozitása miatt lesz izgalmas, hanem mert 3 ifjú zongoristának is lehetőséget adunk, hogy a Kodály Központ zongoráján és színpadán megcsillanthassa tehetségét.

október 6. A Liszt Ferenc Kamarazenekar

október 7. A Bazilikában egy különleges hangszerpárosítást hallhatnak: Wolfgang Kogert orgona,Nikola Djoric harmonika.

Itt mindenki jól érezheti magát: kortárs művészek kiállítása, a bárzongorista verseny győzteseinek játéka, a filmklub, ahol a jó filmek közös tulajdonsága, hogy klasszikus zenei betéteket hallhatunk, Déli zongoraszó, Zenecsapda- interaktív színházi program és még sok érdekesség, meglepetés várja a Fesztivál alatt Pécsre látogatókat!

További információ: www.zeneszuret.hu

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása