A bemutatóra a mohácsi Kossuth Filmszínházban került sor a napokban, és azóta már közel ötvenezren látták a legnagyobb videómegosztó portálon.
A bemutatóra a mohácsi Kossuth Filmszínházban került sor a napokban, és azóta már közel ötvenezren látták a legnagyobb videómegosztó portálon.
Az időjárás idén igencsak megtréfált bennünket. A télre készülődve elővettük a szekrény mélyéről a meleg holmikat - sálat, sapkát, bundás csizmát, kötött pulóvert -, erre hirtelen tavasz lett 17 fokkal. Aztán egy hétre megmutatta a hideg évszak is az arcát, de épp csak bekukkantott. Így érkezett el advent első vasárnapja is.
Mindig úgy hittem, az ünnepi fényekhez hozzátartoznak a hidegtől kipirosodott arcok, a kesztyűs kezek, a hidegtől párás lehelet. Ehhez az időjáráshoz párosul végül igazán a forralt bor, a puncs, vagy a tea. Mert ki akar forró italokat fogyasztani, ha kellemes szellő lengedezik és még a kabátot sem kell begombolni?
Aztán tegnap este megdőlt ez a teória.
Este öt után munkából haza igyekvő emberekkel, kisgyermekes családokkal van tele a tér, akik meg-meg állnak az árusok bódéi előtt, hogy nézelődjenek, ajándékozási ötleteket gyűjtsenek, vagy a szorgos nap fáradalmai után egy jól megérdemelt ünnepi ital mellett megpihenjenek.
Feltűnik, valami készülődik itt. Iskolások egy csoportja áll fel a város karácsonyfája előtt; a pécsi Rotary Klub ismert arcai tűnnek fel mellettük. Még néhány perc és ismert karácsonyi dallamok csendülnek fel csillogó gyerekhangokon.
A Rotary Advent 3. napján a Kodály Gimnázium énekkara énekelt a Széchenyi téren
Szerző: Rotary Club Pécs, 2015. december 1.
Nem véletlen a humanitárius szervezet említése. A barátságra alapozott önzetlen szolgálatot, a társadalmi szolidaritás elősegítését és a közösségek támogatását küldetésének tekintő Rotary Club idén is különleges akcióval készült. Mindennap 17 órakor jelképesen kinyitják a Nádor Szálló adventi naptárrá alakított egyik számozott ablakát, és így jutalmaznak meg számos, kiemelkedően jól tanuló, de szerény körülmények között élő iskolást; idén összesen 27-et. A jutalomban részesülő diák iskolája pedig az alkalom tiszteletére műsort ad a Széchenyi téren.
A pécsi adventi naptár (fotó forrása: Pécsi Rotary Club facebook oldala)
A műsor után indulhat a séta, hogy kiválasszuk a nekünk tetsző itókát az illatok alapján.
S ha már az itókánál tartunk: Sokévnyi szünet után - az adventi vásárra időzítve - újra lehet inni Mecseki Itókát!
Egy régi pécsi érték született újjá, amely erősíti a "tükék" identitását.
Az ital pécsi eredetű, 1933 óta létező gyógynövénylikőr, amelyben az illatos fűszerek, gyógynövények (pl. borókabogyó, kamillavirág, gyömbér, enciángyökér) kombinációja egyedi ízhatású, különleges zamatú likőrkülönlegességet eredményez.
Egy vásári este igazán tökéletes alkalom a nedű megkóstolására, kipróbálására!
Az eredeti Mecseki Itóka (fotó forrása: okpecs.hu)
És még valami, ami idén különlegessé teszi a Pécsen élők, itt vendégeskedők számára az adventi időszakot. Ebben az évben a vásárnak külön bögréje van, amelyet jelképes összegért lehet megvásárolni, s aztán végigkortyolni a rengeteg finomságot!
Kell hát az igazi hideg tél az adventi hangulathoz ezek után? Nem gondolom. Adventkor is Irány Pécs!
Hol is hagytuk abba? Megvan, az adrenalinnövelő overallos barlangi kalandtúránál. Mostanra már minden bizonnyal megéheztünk, hiszen "alig" ettünk ma valamit. Induljunk hát el Cserkútra, és ismerkedjünk meg a Mecseki Ökocsalival.
Pécstől 10 km-re, a Jakab-hegy oldalában fekszik Cserkút. A kis település már a kora vaskorban lakott volt, később színpompás római villák épültek itt, amelyet a felszínre került régészeti leletek is bizonyítanak. Itt született meg néhány évvel ezelőtt a Mecseki Ökocsali, azzal a céllal, hogy a hozzájuk látogatókat - ahogy ők írják magukról - csodálatos természeti "élményfürdőben" részesítsék, miközben feltöltődnek és megújult erővel vágnak újra neki a dolgos hétköznapoknak.
Gazétkek (fotó forrása: Mecseki Zöldút)
A fenntarthatóság mellett elkötelezett csapat tevékenységének középpontjában az egészséges táplálkozás, a gyógynövények felhasználása áll. Megkóstolhatjuk a vadon termő, ehető "gazokat", mint a zamatos turbolya, a csicsóka, a csipkebogyó, a kökény vagy akár a berkenye. A belőlük készült ételek szintén felejthetetlenek! Akad itt natúr lekvár, bio zöldségkrém, kézműves sajt és kolbász, gazleves, chutney (csatni), prósza, málé és porcsinos lecsó is.
Laktató gazlakoma (fotó forrása: Mecsek Zöldút)
A tevékenységbe a csapat aktívan bevonja látogatóit is, a gyűjtögetéstől elkezdve az előkészítésen át a sütésig-főzésig, mi több, az evésig is (természetesen)! A szolgáltatás különlegessége - ha a gazételek nem lennének elég különlegesek -, hogy bárhol részünk lehet benne: Biobia portáján, a Babás szerköveken, a Zsongorkőn, a Cserkúti Mézesfészerben, egy erdei asztalon, ahol csak akarjuk!
Ha már ettünk egy jót, és megismerkedtünk az Árpád-kori építészet egyik talán legszebben fennmaradt épületével, a Keresztelő Szent János templommal, jöhet ismét egy mozgalmas program.
Bolondos bicikli (fotó forrása: Furák Zoltán, Magyar Turizmus Zrt.)
Cserkúton bolondos bringák bérelhetők, mégpedig nem is akármilyenek: ellenhajtós, ellenkormányzós, hullámzó, excentrikusan fűzött, egy Pino, egy balance-bike...hogy nem értjük, mit jelent? El kell jönni és ki kell próbálni!
A csúcs meghódítása (fotó forrása: Furák Zoltán, Magyar Turizmus Zrt.)
A falu minden pontjáról látható hegycsúcsot látva kihagyhatatlan program egy Jakab-hegyi túra. Mehetünk kíséret nélkül is, hiszen a kijelölt útvonalak mentén gyönyörű a táj, de aki igazán különleges élményre vágyik, induljon el Biobiával, az őstermelő, környezeti nevelő, falusi vendéglátóval egy erdő-mező kóstoló túrára, és garantáltan felejthetetlen emlékekkel tér haza!
Cigánylecsó (fotó forrása: Gasztroangyal)
Még egy csapat van, akiket kár lenne kihagyni. Ha a környéken járunk, látogassunk el a Színes Gyöngyök Egyesület Kóstoldájába. Maga az egyesület több, mint 10 éve jött létre azzal a céllal, hogy javítson a roma nők társadalmi megítélésén. Kulturális programjaikkal a roma identitást kívánják erősíteni, a Kóstolda pedig abból a célból jött létre, hogy a roma ízvilág országszerte ismertté váljon.
A cigány ételek kóstolása nem egyszerű feladat. Bár a magyar konyhára mondják, hogy zsiradékban gazdag ételekkel van tele, a cigány még inkább. Elképesztő mennyiségű zsiradékkal készítik ételeiket - a cigánylecsót, a babos káposztát, vagy a rántásos palacsintát, s hogy mindez lecsússzon, nem sajnálják a csípős ízeket sem belőle. Az ételek nagyon finomak, bár az első kanál cigánylecsó lenyelése után csillagokat látunk, annyira karakteres, erős ízeket érzünk.
Habár, ahogy ezt az ott elköltött gasztro-kulturális kaland során megtudhattuk: Minden csak megfelelő mennyiségű punya (azaz kovász nélküli cigánykenyér) kérdése!
Számtalan jobbnál jobb időtöltés vár még bennünket a Mecsek Zöldúton, csak győzzük ízekre éhes gyomorral!
Idén ősszel díjzápor hullott a Dél-dunántúli régióra, többek között szeptember végén derült ki az is, hogy "Magyarország legízletesebb vendégváró úticélja" az idei EDEN-pályázaton a Mecsek Zöldút, azaz egy olyan 2012 óta élő, működőképes szellemiség-közvetítő műhely (egyesület) lett, amely lehetőséget nyújt a helyieknek az idelátogatóknak és a lelki és fizikai rekreációra, az értékek közvetítésére és a fejlődésre.
Jó tudni!
Az Európai Bizottság 2006-ban indította útjára a Kiváló Európai Desztinációk nevű projektjét, amely az európai kontinens természeti, kulturális és szellemi örökségének sokszínűségét hivatott bemutatni a turisták számára. A pályázat keretében az Európai Unió tagállamaiban évente változó témakörben kiválasztásra kerül nemzetenként egy kiváló desztináció. Magyarország az indulás éve óta aktív résztvevője a programnak. Eddigi hazai nyerteseink sikeres nemzetközi bemutatkozása és a díj elnyerése óta növekvő népszerűsége is azt mutatja: van mire büszkének lennünk.
Egy derűs novemberi napon indultunk útnak, hogy az összefogással érintett települések kínálatát igazi bakancsos turistaként végre személyesen is megismerjük.
Orfű neve bizonyára minden a Dél-dunántúli régiót ismerő turista számára ismerősen cseng, elég, hacsak a csodálatos tórendszerre, vagy a Fishing on Orfű alterfesztre gondolunk. Ősszel azonban más arcát mutatja a táj, és bár a víz még ilyenkor is gyönyörű, most mégis a szárazföld felé vezet utunk.
Az öt apró faluból álló, hihetetlen panorámájú településen - Orfű, Mecsekrákos, Tekeres, Bános, Mecsekszakál ez az öt falurész - most készült el a Medvehagyma Ház, a "medvehagyma brand" legújabb tagja. Az ide betérő látogató a medvehagyma mellett megismerkedhet a Nyugat-Mecsek érdekességeivel és a négy tóból álló tórendszer ökológiai értékeivel is; természetesen mindezekkel játékos formában, interaktív módon.
Innen néhány lépésre a Kemencés Udvar csalogatja már évtizedek óta a vendégeket. Itt kerül sor minden év tavaszán a Medvehagyma Fesztiválra, de az év más időszakában is kóstolhatunk itt medvehagymás kelteket - pogácsát, csigát, kalácsot -, sőt, akár mi magunk is elkészíthetjük őket!
Kemencés Udvar (fotó forrása: Orfűi Turisztikai Egyesület)
Pár percnyi sétára a faluközponttól egyedülálló ipartörténeti élményben lehet részünk. Az Orfűi Malommúzeumban betekintést nyerhetünk a különböző típusú malmok műhelytitkaiba. Láthatunk itt működő szárazmalmot, vízi malmot, és egy új beruházás eredményeképpen jövő tavasztól egy papírmalmot is, ami óriási szenzáció, mert napjainkra egyetlen ilyen malom sem található az országban.
És hogy mi az itt, ami ennél is jobb? Hogy az összes malom működik és termel: gyártja a kiváló minőségű búzából a lisztet, tradicionális grafikai eljárásokkal dolgozva papírt fog előállítani és fel is dolgozza azt. Itt aztán elválik az ocsú a búzától!
Orfűi Vízimalom (fotó forrása: Orfűi Malommúzeum facebook oldala)
Orfűtől csak néhány perc autóval Kovácsszénája, s még inkább megközelíthető lesz, ha elkészül a két települést összekötő kerékpárút. Így ugyanis mindösszesen 2 kilométernyi üdítő két keréken gurulás után elérjük az alig 70 fős lakosú települést, ahol a vendégeket egy üdítően fiatal és lelkes csapat várja (élükön a polgármesterrel), hogy helyi termékkóstolóval - kovászos kenyérrel, sajttal, kolbásszal, mézzel, finom nedűvel - borral és pálinkával, és a világ legeredetibb szálláshelyével egyszer s mindenkorra elkápráztassa.
Disznyó Hotel (fotó forrása: Kovácsszénája község honlapja)
Merthogy a Kerékbár udvarán áll a Disznyó Hotel. Az 1900-as évek elején épült disznóólat az önkormányzat munkatársai nemrég tatarozták, és így az megújult funkcióval, 7 db nyári szállással várja vendégeit. Ne egy átlagos szállást képzeljünk el! Az ólak eredeti formájukban maradtak meg, csupán az áram került bevezetésre a kutricákban. Fekhelyként a letett szalmabálákat használhatjuk, így azért érdemes hálózsákot is vinnünk magunkkal, ha eme különleges szálláshelyet választanánk kirándulásunk során.
Overallos barlangi kalandtúra (fotó forrása: Orfűi Turisztikai Egyesület)
A finom étkek mellé még aktív izgalmakra vágynánk? Kihagyhatatlan adrenalin növelő kaland a Nyugat-Mecseki karszt legjelentősebb barlangjainak egyike, a Trió-barlang, ahol overallos barlangi kalandtúra során ismerkedhetünk meg a sziklaüreg rejtélyes világával, néhol kúszva-mászva, félelmetes mélységekkel lábaink alatt.
Folytatjuk....
Éppen tegnap, azaz november 18-án volt egészen pontosan 351 éve, hogy a már életében hősként tisztelt államférfi, kitűnő hadvezér, költő értelmetlen halált halt. Hogy egy vadkan terítsen le egy katonát, aki egész életét török háborúk kereszttüzében töltötte?
Zrínyi halála (fotó forrása: hir24.hu/tudomany)
A baleset egy vadászat alkalmával történt, amikor is Zrínyi Miklós egy megsebzett vadkan nyomába eredt egyedül. Az állat olyan súlyos sebeket ejtett rajta, hogy egész egyszerűen elvérzett, így találtak rá a társaság tagjai. Többekben felmerült a kérdés; vajon merénylet áldozata lett a bán? Tény, hogy akkoriban a császári udvarral nem volt túl jó viszonya, nem tetszett nekik a törökök elleni túlzott aktivitása; ő volt a vasvári béke egyik legnagyobb kritikusa. Persze bizonyítást sosem nyert az összeesküvés elmélet, tehát baleset volt, ezt mondjuk ma is.
Nem kevésbé híres dédapja, Zrínyi Miklós száz évvel korábban halt hősi halált Szigetvárnál - egészen pontosan 98 évvel, mert az ostrom 1566-ban volt, míg az ifjabbik Zrínyi 1664-ben távozott az élők sorából - , melynek 450. évfordulója jövőre, azaz 2016-ban lesz.
Hagyományőrzők "ostroma" (fotó forrása: Zrínyi "1566" Turisztikai Egyesület)
Szigetvár török alóli felszabadulásának ünnepe 2016 februárjában kezdődik majd. Az emlékév során tudományos összejövetelek, régi zenei együttesek, korhű íjászversenyek és vadászatok, Zrínyi-lakomák, rockmusical és opera is színesíti majd a programot. Ám kétségkívül az egyik legnagyobb durranásra az év második felében kerül majd sor, amikor a hagyományőrzők eljátsszák az 1566-os szigetvári ostromot, főként azt a momentumot, amikor a 300 főre fogyatkozott magyar sereg, élén Zrínyivel kilovagol a várból, s hősként feláldozza életét.
Történelmi szempontból még egy fontos momentuma volt az ostromnak. Itt lelte halálát 1566. szeptember 6-án (két nappal a kirohanás előtt) I. Szulejmán szultán a katonai ostromtáborban. Az uralkodó belső szerveit itt temették el, mely fölé türbét emeltek, és a későbbiekben épült mellé egy dzsámi, egy derviskolostor és kaszárnya is. Az elmúlt néhány évben régészek egy csoportja hatalmas lelkesedéssel kezdte el keresni a szultán síremlékét. A legújabb sajtóhírek szerint jó esély van rá, hogy mára már ráleltek a türbe lehetséges helyszínére. Megtalálták az árokrendszert, egy derviskolostorhoz hasonló épületet és egy harmadik ingatlant is, feltehetően katonai barakk maradványait. Azt feltételezik, hogy a korabeli források által jelölt, s általuk keresett épületcsoportot találták meg.
Az emlékévre készülve Szigetvár török kori emlékei teljesen megújultak. Idén új látogatóközponttal gyarapodott a szigetvári vár, és elkészült az új múzeumi bemutatóterem, valamint a felújított dzsámi és minaret is. Megszépült a Török Ház, és előkészület alatt áll a Magyar–Török Barátság Park bővítése is.
És még egy apró adalék: a Történelmi Animációs Egyesület gondozásában 2016-ra elkészül a szigetvári ostromot és Zrínyi Miklós hősi halálát bemutató animációs film is, melynek trailere már most elérhető a legnagyobb videómegosztó portálon.
Nincs más hátra, mint előre: 2016-ban irány Szigetvár!
Egyáltalán nem véletlen, hogy a világhírű képzőművész, Szász Endre ebben a hangulatos kis Somogy megyei faluban telepedett le! Az erdők és szelíd patakvölgyek között található Várda virágos utcáit, gondozott portáit és ápolt tereit a szívébe zárja, aki erre jár! A település motorja, Varga András polgármester fogadott bennünket és mutatta meg a látnivalókat.
Virágos Várda (fotó: Várda Község Önkormányzatának facebook oldala)
Ha a térképen keressük, Várda Kaposvártól 14 km-re észak-nyugati irányban, a Fonyódra vezető út és vasút mellett fekszik. A település a XVIII. százdban került a Záborszky család birtokába, majd később a Sommssich családé lett. Ekkor épült a falu meghatározó nevezetessége, a klasszicista stílusú kúria, amely napjainkban a Szász Endre Kastélymúzeum (Fő u. 97.) elnevezést viseli.
Szász Endre egykori lakhelyére lépve özvegye, Szászné Hajdu Katalin fogad bennünket, aki körbevezet bennünket az antik műtárgy gyűjtemény darabjaival berendezett kastélyban, megcsodálhatjuk a Szász-életművet, a kastélyhoz tartozó 6 hektáros arborétum jellegű parkot valamint a hajdani műteremet is.
Szász Kastély (fotó: Várda Község Önkormányzatának facebook oldala)
A Fő utcán sétálva rátalálunk a Madárbarát mintakertre. A „Madárbarát település” címet Magyarországon elsőként Várda kapta meg a Magyar Madártani Egyesülettől! Mellette a funkcióját vesztett egykori községi posta épületéből pedig kialakításra került a Szász Endre Könyvtár és Közkincsház (Fő u. 105.), ahol megtalálható az ország egyetlen állandó origami kiállítása Ácsné Dóczi Éva munkáiból valamint a szintén egyedülálló állandó kötött csipke kiállítás, illetve Tóth Ila festőművész kiállítása és Tóth György: „A tárgyak új életre kelnek” című, újszerű szoborkiállítása.
Polgármesteri hivatal (fotó: Várda Község Önkormányzatának facebook oldala)
A kiállítások mellett további érdekesség a Szász Endre által életrehívott alkotótáborban készült munkákból álló szoborpark. Szintén a Fő utcán található a római katolikus templom és a nemrég felújított református imaház is.
Az önkormányzat udvarát számos különleges szobor és régi mezőgazdasági eszköz díszíti és itt is megtalálhatjuk Tóth György néhány alkotását. Itt lehetőség van szabadtéri programokra, sütésre-főzésre is, amelyet kiépített kemencék és tűzrakó helyek biztosítanak. Specialitás a prósza, amely egy krumplis tésztából készülő pite, fogyaszthatjuk magában vagy lekvárral megkenve, így is, úgy is isteni!
Virágos Várda (fotó: Várda Község Önkormányzatának facebook oldala)
A Faluház tetőterében kialakított szálláshelyen 2 db 15 ágyas hálóterem illetve 2 db 2 ágyas hálószoba kiválóan alkalmas osztálykirándulások, családi találkozók, csapat építő tréningek tartására.
További programlehetőségek:
- Éjszakai madárles és vadász program
- Századeleji falusi középbirtokosi porta megtekintése
- „Élő Falu” – állatok, mezőgazdasági eszközök
- Kerékpártúrák
- Lovasudvar - lovaglási lehetőség, sétakocsikázás
- Kemencés kenyérsütés, szalonnasütés, kondérozás
- Utazás traktor vontatta pótkocsival
- Séta Várdán
- Szoborpark és Madárbarát Mintakert
- Római katolikus templom és Református imaház
- „Szépség és harmónia” – Poldesz László fotói
Lassan itt a tél, előkerültek a téli kabátok, bélelt csizmák, sálak, sapkák. Ilyenkor testünk-lelkünk melegségre vágyik, hát melengető napsütés hiányában irány Magyarhertelend és a 2015. november 13-15. között megrendezésre kerülő Szauna Varázs hétvége!
Törölközőpörgetés Magyarhertelenden (fotó: Magyarhertelendi Termálfürdő)
A három napos szaunafesztivál során számos kiváló hazai és nemzetközi szaunamesterrel találkozhatunk, akik a klasszikus szaunaprogramokon túl igazi show-val, például törölközőpörgető produkcióval és virgácskezeléssel kápráztatják el a szaunaközönséget.
Lesznek még mazsorettek, tűzzsonglőrök és természetesen rendkívüli nyitva tartás és rendkívüli jegyárak is! Pénteken este 18.20-tól 23 óráig, szombaton egész nap (11.40-től 23.20-ig), vasárnap pedig a délelőtti óráktól egészen délután fél ötig várják a mesterek a szaunázni vágyókat.
Figyelem! A Szauna Show programokra a nagy érdeklődésre való tekintettel előzetes regisztrációra van lehetőség! Ki ne hagyjuk, és regisztráljunk a Magyarhertelendi Termálfürdő honlapján!
Szauna Varázsra fel!
Elérkezett október vége. Már csak a kegyeletteljes Mindenszentek ünnepének hétvégéje áll előttünk, aztán kezdetét veszi a hatalmas lakomák, újborok kóstolások hava, november.
Márton-napi hideg libamáj és sütőtök krémleves az orfűi Muskátli Vendéglőből (fotó: Magyar Turizmus Zrt.)
Mi mással kezdhetnénk, mint történelmi borvidékeinkkel, ahol a Márton-napi vacsoráknak, az újbor ünnepének évszázados hagyományai vannak.
Induljunk is el mindjárt a Villányi borvidékre. A szokások ápolása, a hegy levének szeretete, elsőosztályú ételek és jobbnál jobb zenés programok várják a látogatókat mindenfelé. Bockéknál Charlie, Günzeréknél Tóth Vera, az Aborozóban Takács Nikolasz várja a libalakomára és csúcsborokra éhes vendégsereget. Aki pedig ennél "csendesebb" élményekre vágyik, látogasson el Polgárék újborszentelési ceremóniájára!
További információ a borvidék Márton-napi kínálatáról>>>
Ha már történelmi borvidék, nem feledkezhetünk meg természetesen a Szekszárdi borvidékről sem. Magyarország egyik legősibb bortermelő vidékének központjában, gourmet udvar, új- és óborok, helyi termékek, kávé különlegességek, gyermek és zenés programok várják a vendégeket. Szekszárdon járva különleges helyre invitáljuk az erre járókat. November 13-án látogassanak el a Magyar Turizmus Minőségi Díjas, Ízlelő Családbarát Étterem borvacsorájára, ahol hallássérült szakács főz ránk, kerekesszékes pincértől kapjuk meg ételeinket, az előkészítéstől a tálalásig csupa megváltozott munkaképességű munkatárs.
További információ a szekszárdi Márton-napról>>>
További információs az Ízlelő Családbarát Étteremről>>>
Élet a Reneszánsz Élménybirtokon (fotó: Puchner Birtok, Bikal)
Gasztronómiai, szórakoztató programokból a régió városaiban és kisebb településein sincs hiány! Bikalon táncos mulatság, lovagi torna, libalakoma, a patcai Katica Tanyán langalló dagasztás, játékliba készítés, íjászat várja a kisgyermekes családokat. Ha pedig az ősi népszokásokra vagyunk kíváncsiak, irány a Szennai Skanzen!
Programgazdag novembert, felséges libalakomákat és felejthetetlen újborokat kívánunk!
2016-ban lesz éppen 450 éve Szigetvári ostromának, Zrínyi kirohanásának. A készülő videó az ostromot és Zrínyi Miklós hősi halálát mutatja be. A Történelmi Animációs Egyesület által készített film premierjére 2016. szeptember 7-án, az esemény pontos időpontjában kerül sor.
Egy kiadós esővel teli napot követő napsütéses reggelen - a biztonság kedvéért az esőkabát és a gumicsizma ma is az "alapfelszereltséghez" tartozik - indulunk útra Tolna megye egyik legvadregényesebb tájára, Lengyel-Annafürdőre.
Olyan erdőbe érkezünk, ahol a fák az égig érnek, a lombok közül harkály korrogó kopácsolása, míg a völgyből az Anna-forrás vizének csobogása hallatszik. Egy igazi varázserdő, október idusán ezer színben pompázik minden, amíg a szem ellát.
Fotók: Lengyel-AnnafürdőA Tolnai-hegyhát öreg bükkfáinak takarásában vezet utunk az átadás előtt álló Sasfészek kilátóhoz. A szintén új erdei játszótérnél már izgatott gyereksereg gyülekezik - a lengyeli óvodások -, hogy birtokba vehessék a vadonatúj lombkorona sétányt és a gyermeki szemmel félelmetesen magas kilátót.
No, de előbb túl kell esni a hivatalos ceremónián. A kötelező beszédek elhangzása után Dr. Mészáros István, titeli prépost áldja meg a kilátót, amellyel az összegyűlt nézősereg különleges, emelkedett hangulatba kerül. Így indulunk útnak a magasba, hogy az erdei csodának részesei lehessünk.
A három szintes kilátóra vezető, 30 méteres ösvény segít megismerni az erdő szintezettségét, és a lombkorona élővilágát. Útközben szemügyre vehetjük a sétányt övező fákon a gyulaji erdő madarait, az egyes interaktív állomásokon pedig bővíthetjük ismereteinket az erdő élővilágáról, növényeiről, állatairól. A kilátás pedig fentről, egész egyszerűen feledhetetlen!
Ősszel is érdemes hát útnak indulni, ismeretlen tájakat felfedezni. Irány Lengyel-Annafürdő!