Október 15. a Fehérbot Világnapja

2013. október 15. 10:00 - Dél-Dunántúl

_DSC5896.jpg

Igen, manapság már mindennek van világnapja, és már fel sem kapjuk a fejünket a "világnap" hallatán. Pedig nagyon is van köztük olyan nap, amelyen minden jóérzésű embernek érdemes elmerengenie...ilyen az október 15-i Fehérbot Világnapja.

A fehér bot története

Guilly d’ Herbemont francia grófnő a ’30-as években figyelt fel a vakokra leső veszélyekre a nagyvárosi utcák forgatagában. Rájött, hogy egy megkülönböztető, de ugyanakkor segítő tárgy támogatná a nem látókat. Ekkor ötlött fel benne a fehér bot gondolata, ami már távolról is feltűnő, ugyanakkor „hosszított karként” is használható, így a vakok az útpadkákat és a falakat baleset nélkül megtalálják, és képessé válnak az önálló közlekedésre. A bot 1938-ban lépte át Svájc határát, ahol törvénybe foglalva tudatosították a lakosságban jelentőségét és a közúti forgalomban elfoglalt kitüntetett szerepét.

_DSC5979.jpg

E jeles dátum, az idei EDEN-nyertes Kaposvárt juttatja eszembe, aki országosan is egyedülálló kezdeményezéseket tett az akadálymentes turizmus megteremtése érdekében, és ezzel meg is nyerte a "Kiváló Európai Desztináció (European Destinations of ExcelleNce) címet.

Kaposvár úgy alakította át vagy építette újjá kulturális intézményeit, múzeumait, hogy azokat a mozgásukban korlátozott emberek is könnyen megközelíthessék, emellett az időseknek és a babakocsival közlekedő kismamáknak is könnyebb a szolgáltatások igénybe vétele.

_DSC5750.jpg

A cím elnyerése után augusztus közepén a nyertes desztináció tanulmányutat szervezett közösen a Magyar Turizmus Zrt.-vel, melynek során egy "érzékenyítő konferencia" keretében bemutatásra kerültek az akadálymentes turizmus lehetősége. A rendezvényt követően került sor egy belvárosi, akadálymentes sétára, majd Kardosfa és Bőszénfa lehetőségeit ismerhették meg a résztvevők. Ennyit a tanulmányútról, inkább beszéljenek a képek....

_DSC5816.jpg

_DSC5807.jpg

_DSC6456.jpg

_DSC6362.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr925562904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása