Májusi eső Baranyát ér - esőbarát programok az ország legdélibb megyéjében

2016. május 11. 13:54 - Dél-Dunántúl

Mondják, a májusi eső aranyat ér. No, de ennyi? Egyenlőre nagyon úgy tűnik, hogy ez a hónap bizony az esőről fog szólni. Lelombozódni azonban nincs okunk; az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően régiónkban számtalan esőbarát program vár minden kirándulni vágyót.

majusi_eso_aranyat_er.jpgFotó forrása: magro.hu

Utazásunkat Baranya megye nyugati szélén, Szigetváron kezdjük. A "Kisvárost" legtöbben Magyarország egyik leghíresebb váráról ismerik. Szigeth 1566-ban írta be magát Európa történelmébe, amikor Zrínyi Miklós várkapitány maroknyi seregével felvette a harcot a török Szulejmán szultán hatalmas seregével. A hős hadvezérnek és katonáinak hőstettét a magyar országgyűlés "civitas invicta", azaz a "leghősiesebb magyar város" címmel ismerte el. A vár nemrégiben teljes körű felújításon esett át, így ma a látogatók egy vadonatúj látogatóközpontban interaktív, ugyanakkor hagyományos tárlattal találkozhatnak az itt tartózkodás során. 
Az erőd lábainál fekszik Szigetvár Zsolnay kerámiaburkolatos, külsejében a török időket idéző, 2014. óta gyógyhely minősítéssel rendelkező, több, mint ezerhétszáz négyzetméternyi vízfelülettel rendelkező gyógyfürdője. Színvonalas gyógyászati és rekreációs szolgáltatásaival kitűnő pihenési, felüdülési lehetőséget nyújt minden korosztály számára.

Jó tudni! 2016-ban ünnepeljük Zrínyi kirohanásának 450. évfordulóját. Az egész éves programsorozat szeptember első felében éri el csúcsát, amikor is évszázadokat visszabarangolva az időben részesei lehetünk Szigetvár ostromának.

imgp0737.jpgSzigetvári Gyógyfürdő (fotó forrása: Szigetvári "Zrínyi 1566" Turisztikai Egyesület)

Borkóstoláshoz nincs szükség napsütésre! Pécsre indulva érdemes kitérőt tenni a pécsi borvidék egyik legeldugottabb zugába, a mozsgói Ebner családi birtokra, ahol a kiváló borok mellett a helyben préselt almalébe is belekortyolhatunk.  Megkóstolnánk "Zrínyi vérét", vagy esetleg "Szulejmán könnyét"? Nincs más teendő, mint bejelentkezni és felkeresni a szomszédos Novák Pincét, ahol a jó borokért, különleges ételspecialitásokért cserébe SZÉP-kártyánkat is elfogadják!

20 percnyi autóút, és máris Pécsre érünk! Még ha ismerjük is a "kötelező látnivalókat", a régió fővárosa mindig tud újat mutatni! Látták már a Püspöki Palota keleti szárnyát? A titkos átjárót? A megújult, főtéri dzsámiban jártak-e már? Az idei évtől az ezeréves püspökség új arcával mutatkozik be nagyközönségnek.

Jó tudni! 2016. május 20-án, két év után újra kinyitja kapuit a Pécsi Állatkert! Esik az eső? A 100.000 literes cápaakvárium biztosan felejthetetlen élményt nyújt zord időben is.

00300556_1.jpegA Pécsi Állatkert zebracápája (fotó forrása: bama.hu)

Mielőtt elhagynánk Baranyát, feltétlenül álljunk meg Pécsváradon, hogy megnézzük az élményvár újdonságait. A vár Ispotályában saját kezűleg készíthetünk gyógyteákat, kenőcsöket, az Illatkamra és a Sókamra pedig fantasztikus illatokkal, tiszta levegővel vár minden látogatót.

Jó tudni! Ebben az időszakban virágzik a bánáti bazsarózsa, amely gyakorlatilag csak itt látható az országban, ugyanis a Keleti-Mecsekben él a világállomány 90 %-a. Ennek köszönhetően mecseki bazsarózsa névvel is illetik.

1281628782_nagykep.jpgBánáti bazsarózsa (fotó forrása: keptar.oszk.hu)

Van még pár tippünk, ha a megyehatárt elhagyva tovább folytatnánk utunkat az eső ellenére. Ellátogathatunk például a Sárközbe >>>

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr828704320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása