Komplex kedvezményrendszer Harkányfürdőn: 90% is elérhető

2013. augusztus 13. 10:00 - Dél-Dunántúl

25.jpg

Más városokhoz hasonlóan idén Harkány is bevezeti saját kedvezménykártya rendszerét, amelynek tesztelése, már a nyár közepén elindult. A DDOP pályázaton nyert közel 4 millió forintos összegből, első fázisban a baranyai fürdővárosban 50 db terminál kerül telepítésre, vonalkód leolvasókkal, kiszolgálórendszerrel, tűzfalakkal és a kártyákkal. A rendszer üzemeltetője a Harkányi Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezet.

Eddig a helyi vendéglátóegységek, szállásadó helyek és egyéb turisztikai szolgáltatók, külön-külön működtek, és egyéni érdekeik szerint hoztak döntéseket a piacon. Azért, hogy a szolgáltatók a változó kihívásoknak Harkányfürdőn is minél jobban meg tudjanak felelni, és a komplex szolgáltatásokat tartósan alacsony áron tudják kínálni, a térség összefogott és elindította a saját kedvezménykártya rendszerét.

A program keretében, az érkező vendégek, ott tartózkodásuk idejére egy plasztik kártyát igényelhetnek, amellyel egyrészt százalékos kedvezményekben részesülnek bizonyos szolgáltatások igénybevételekor, másrészt pontokat gyűjthetnek vele, amik segítségével egy-egy szolgáltatás árát akár 90%-kal is csökkenthetik.

A kártya használata az ott tartózkodás idejére szól, semmilyen hosszú távú kötelezettség nem kapcsolódik hozzá, a megszerzéséhez pedig néhány adat kell csupán. Érdekessége, hogy nem csak személyeket, de csoportokat is tud kezelni, így egy család esetében elég, ha egy ember váltja ki és máris mindenki élvezheti a komplex kedvezményrendszer minden előnyét.

A program jelenleg hoteleket, magánszállásadókat, éttermeket, borászatokat, egy horgásztavat, gyógyászati intézményeket kapcsol össze. A bevezetés célja, hogy megkönnyítse a vendégek kikapcsolódását, és erősítse a Harkányhoz való kötődést.

Bővebb információ kérhető:
Nagy Tímea, Tourinform iroda
T/F.: +36 72 815 910
E.: ntimea@harkanyturizmus.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthondeldunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr765457415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása