2015. június 6-án, szombaton immár kilencedik alkalommal kerül sor a TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztiválra Tamásiban, a Miklósivári Parkerdőben. A nap során a tamási emberek vendégszeretete mellett lehetőségünk lesz belekóstolni a gyulaji parkerdő nyújtotta gasztronómiai és természeti élményekbe is!
Miklósvári Parkerdő (fotó: Gyulaj Zrt.)
A program között szerepel vadételek országos főzőversenye. A versenyen vadhúsból és halból készíthető étellel lehet nevezni ingyenesen, egészen 2015. május 26-ig!
Ezen kívül lesz még vadászkürt bemutató, fúvószenekari koncert, néptáncegyüttes, ütőegyüttes, valamint egész nap
- honfoglalás kori harci udvar,
- képzőművészeti performance,
- jelmezes fotózás,
- ingyenes vadaspark látogatás,
- preparálói bemutató,
- Lengyel-Annafürdői erdei iskola programjai,
- kézműves foglalkozás,
- rajzpályázat,
- bábszínház,
- fakörhinta és népi játékok,
- hagyományőrző és modern íjászat,
- honfoglalás korabeli élményudvar,
- horgászverseny gyermekek részére,
- ugrálóvár, gyermek-gokart,
- gurigolf,
- egészség sátor – szűrővizsgálatok,
- kézműves vásár,
- termelői portékák árusítása várja a kicsiket és nagyokat egyaránt!
És most jön, ami még nem volt: DeerParade – Street Art
DeerParade (fotó: Gyulaj Zrt.)
A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. kézműves pályázatot hirdet életnagyságú dámszarvas szobor saját elképzelésű dekorálására a IX. TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztiválon. Pályázni kortárs művészeknek és hobby kézműveseknek lehet egyénileg, valamint csoportban is egy-egy elkészített pályaművel, melyen bemutatja tervét a szobor dekorálásáról.
Jelentkezési határidő:
A pályaműveket május 25-ig kell eljuttatni a Gyulaj Zrt. Tamási, Szabadság u. 27. címére.
A legötletesebb pályaművek elkészítői közül kerül ki az, aki a szobrok egyikén június 6-án a TRÓFEA Fesztiválon elkészítheti elképzeléseit!
A pályázati útmutató <<<INNEN>>> letölthető.
SAVE THE DATE: IX. TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztivál és DeerParade - Street Art, 2015. június 6. Tamási, Miklósvári Parkerdő
Hazai nagyvadak testközelből (fotó: gyerekkel.hu)
Rinyamente (fotó: Nagyatád-Rinyamente TDM Egyesület, fotós: Gerlecz László)
Petesmalmi Vidrapark (fotó: Nagyatád-Rinyamente TDM Egyesület, fotós: Tömösváry Tibor)
Somogy zöld szíve, Kaszó (fotó: Nagyatád-Rinyamente TDM Egyesület)
Orfűi Vízisport Évadnyitó és Tókerülő Modellvitorlás Verseny (fotó: compassmagazin.hu)
Bánáti Bazsarózsa (fotó: Pécsváradi Élményvár)
Kodály Központ (fotó: Zsolnay Örökségkezelő NKft.)
Munkában a szaunamester (fotó: www.hertelenditermal.hu)
A legízletesebb vendégváró úti cél (fotó: Magyar Turizmus Zrt.)
Erdei iskolások (fotó: Kölyök Fészek Erdei Iskola, Alsómocsolád)
Bock József (fotó: Magyar Turizmus Zrt. fotóarchívuma)
Készülnek a medvehagymás ételek (fotó: Orfű TDM Egyesület)
Medvehagymás pogácsa (fotó: Orfű TDM Egyesület)